Jelentős ázsiai beruházások a síkképernyő gyártásban

forrás Prim Online, 2005. november 23. 09:16
Újabb ázsiai elektronikai cég jelentett be nagyszabású beruházási programot a folyadékkristályos síkképernyők gyártására, tekintettel a kereslet rohamos bővülésére. A japán Sony és a dél-koreai Samsung közös vállalata, az S-LCD 10 milliárd jent (84 millió dollár) szán a gyártás bővítésére. A vegyes vállalat a jövőben havi 75 ezer LCD-panelt fog tudni előállítani a jelenlegi 60 ezer helyett.
A két vállalat 2003-ban hozta létre vegyes vállalatát 2 milliárd dolláros alaptőkével a folyadékkristályos képernyők gyártására, ebben a két vállalat fele-fele arányban részesedik. A hét végén a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező dél-koreai LG Elcetronics, a világ második számú plazma síkképernyőpanel-gyártója jelentette be: azt fontolgatja, hogy 2007-ben üzembe helyez még egy gyártósort. Ezzel majdnem megkétszerezné a kapacitását, és a világ elsőszámú gyártója lehetne.

Az LG csak néhány napja közölte, hogy jövőre 50 százalékkal növeli gyártókapacitását, és ezzel 2006 második felében havonta 180 ezerrel több, összesen 550 ezer plazmapanelt tud majd előállítani, majd 2007-től - ha a másik beruházás megvalósul - havi 730 ezerrel többet.

A társaság vasárnapi közleménye szerint a síkképernyők piaca 2010-ben a jelenleginek a háromszorosára növekszik, és 25 millió eladására lehet számítani évente. A vállalat vezetői úgy látják, hogy rohamléptekkel bővül a nagy tévékészülékek kereslete, és a világ egyre inkább a digitális televíziózás irányába tart.

A vállalat korábban már jelezte, hogy másik érdekeltsége, az LG.Philips - amely a holland Philips az LG Electronics lapképernyő gyártó közös vállalata - számos kelet-európai országban vizsgálja egy lapképernyőket gyártó üzem építésének a lehetőségét. Az üzem lapképernyő paneleket állítana elő. A beruházás tervezett nagyságrendjéről a cég maga nem adott tájékoztatást.

A Philipsnek Székesfehérváron van érdekeltsége, ott a gyár igazgatójának szeptember végi közlése szerint az idén 700 ezer LCD televízió készül. A gyár júliusban kezdte meg a folyadékkristály kijelzésű, lapos, keskeny, könnyű tévékészülékek tömeges gyártását, korszerű televíziók előállításához 60 százalékos arányban magyar beszállítóktól szerzi be a fém-, a műanyag- és csomagolóanyagokat, valamint az elektronikai részegységet a cég. Az LCD kijelző az LG-Philips távol-keleti gyárából érkezik Székesfehérvárra.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09