Az év informatikai tankönyve

Programozás az alapoktól az érettségiig

forrás Prim Online, 2006. január 29. 11:37
Algoritmusok Pascal nyelven - Az alapoktól az emelt szintű érettségiig címmel megjelent Dusza Árpád könyve, amely 2005-ben elnyerte az Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) által alapított "Az év informatika tankönyve" díjat.
A szerző előző, "Turbo Pascal 6.0 az alapoktól" című könyvében a programnyelv lehetőségeit mutatta be példaprogramok segítségével. Most megjelent könyvében az elemi algoritmusokon, az egyszerű adatszerkezeteken van a hangsúly. A könyv - amely más programozási nyelvet tanulók, tanítók számára is hasznos lehet - tartalmazza mindazt, amit az érettségin tudni kell. Rövid programokkal, magyarázatokkal tisztázza a fogalmakat, programozási fogásokat, alkalmazásokat mutat be.

"Harmincnégy éve tanítom a számítástechnikát a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Ezt a könyvet azoknak a középiskolásoknak írtam, akik emelt szinten szeretnének érettségizni informatikából, vagy csak érdeklődnek a téma iránt. Továbbá azoknak az egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik a középiskolában nem tanultak programozást, és most készülnek a zárthelyire. És azoknak a tanároknak is segítség lehet ez a könyv, akik szeretnék megmutatni tanítványaiknak, hogy programozni is lehet a számítógépet" - írja a szerző.

A könyv használatához a http://progtan.hu címen kaphatunk segítséget, ahol feladatokat, algoritmusokat, programokat is találhatunk. Az érettségi feladatok megoldását Pascal, valamint C és Visual Basic nyelven is közzé kívánja tenni a szerző.
Kulcsszavak: könyv

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09