A Sony Walkman Bean is feladta a versenyt

Milkovits Gábor, 2006. február 18. 13:08
Úgy tűnik, hogy az Apple iPod elsöprő sikerével párhuzamosan egymás után dőlnek ki a versenytársak a sorból: Az Olympus, a Rio és a BenQ után most a Sony jelentette be, hogy abbahagyja a Walkman Bean készülékek forgalmazását.
Az előbbiekkel szemben persze fontos különbség, hogy a Sony nem teljes mp3 piacról vonul ki, csupán széles termék-portfóliójának egyik nem túl sikeres tagjától válik meg. A japán elektronikai óriáscég az alig fél éve forgalmazott Walkman Bean gyártásának befejezését a vártnál alacsonyabb kereslettel indokolja. A kisméretű, 512 MB-os és 1 GB-os készülék fő vonzereje egyébként a kimagaslóan hosszú, 50 órás folyamatos lejátszási idő volt, ám úgy látszik ez nem bizonyult elegendőnek az iPod-dal folytatott versenyben. Szakemberek szerint a lejátszónak több komoly hiányossága is van: kizárólag a Sony saját Connect zeneletöltő szolgáltatásával kompatibilis, kezelőfelülete kényelmetlen, SonicStage szoftvere pedig szintén nem a legsikerültebb.

A Sony egyébként a bejelentés tartalmához képest meglehetősen optimista hangú közleményt adott ki, amelyben kihangsúlyozta, hogy a cég folyamatosan cseréli modelljeit, így a Bean-től való búcsú tulajdonképpen egy természetes folyamat része.
Kulcsszavak: mp3 walkman Sony

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09