SAO-Synergon: új szolgáltató-központban az IT outsourcing cég

forrás Prim Online, 2006. február 24. 10:18
A Synergon csoport IT outsourcinggal foglalkozó tagvállalata, a SAO-Synergon Kft. új központba költözött Székesfehérvárott. A költözést a cég növekedése és az infrastruktúra modernizálása tette szükségessé.
A technológiai fejlődés és a SAO-Synergon Kft. dinamikus növekedése elkerülhetetlenné tette, hogy a társaság 2006 elején új szolgáltató-központból szolgálja ki ügyfeleit. A székhely áthelyezésével járó bővítéssel egyidejűleg a SAO jelentős infrastruktúra-korszerűsítést is végrehajtott, miközben folyamatosan fenntartotta az szolgáltatási szerződéseiben meghatározott SLA (Service Level Agreement) szerinti működését, illetve a 7/24-es folyamatos rendelkezésre állást.

Az infrastruktúra fejlesztése során a cég bővítette a védett hálózatokat kiszolgáló szervereinek számát, valamint a központi terminál szerverhálózatát. Az ügyfelek zökkenőmentes kiszolgálását a legmodernebb IPCC (IP alapú call center) segíti, amely a bejövő hívásokat kompetenciák szerint, automatikusan osztja le a Service Center szakemberei között. Minőségbiztosítási okokból minden hívás rögzítésre kerül, a rendszer a hanganyagokat meghatározott ideig archiválja. A munkatársak havonta több ezer bejövő hívást kezelnek.

A technikai eszközök fejlesztése mellett az ügyfeleket kiszolgáló Service Center létszáma is bővült. A SAO elkötelezett alkalmazója az informatikai szolgáltatásmenedzsment ITIL (IT Infrastructure Library) módszertanának. (Az ITIL egy brit kormányzati kezdeményezéssel létrehozott infrastuktúra szolgáltatás menedzsment módszertan, amely 2 fő csoportban 11 témakört ölel fel.) A folyamatos képzések nyomán a SAO-Synergon szakembereinek többsége rendelkezik ITIL vizsgával.

A Synergon csoport székesfehérvári székhelyű tagvállalata az új szolgáltató-központjából megfelelő szakmai háttérrel, tapasztalattal és képzettséggel a Synergon csoport több mint százötven ügyfelét szolgálja ki.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05