Hamarosan új keresőt jelentet meg a Microsoft

Milkovits Gábor, 2006. március 2. 21:59
A Microsoft egy friss bejelentés szerint hónapokon belül egy teljesen megújított online keresőszolgáltatást indít, amely a cég európai elnöke szerint rövidesen felülmúlja majd a Google-t népszerűségben.
Neil Holloway úgy nyilatkozott, hogy az MSN Search helyébe lépő új internetes keresőprogram Amerikában hat hónap alatt jelentősebb helyet foglal majd el, mint a rivális Google keresője. Maga a megjelenés is körülbelül fél éven belül várható a tengerentúlon, ám Holloway szerint az európai országok is hamarosan szintén sorra kerülnek. A szoftverkonszern nem tervezi a terméket integrálni a Vista operációs rendszerbe, valószínűleg már csak azért sem, mert ettől még semmiféle előnyhöz nem jutna az interneten a Windowstól függetlenül létező Google-lal szemben. A keresőt ugyanakkor beépítik majd a Windows Messenger és Hotmail online kommunikációs alkalmazásokba, hogy ezáltal minél sokoldalúbb és ugyanakkor egy helyről elérhető internetes szolgáltatást kínáljanak a felhasználóknak.

Holloway a Reuters értesülése szerint tágabb összefüggésbe ágyazva nem félt kijelenteni, hogy az új Microsoft kereső "kétszer olyan jó, mint a Google". Elmondta még, hogy a szoftver az URL címek nem mindig túl hatékony keresése helyett inkább a konkrét és pontos információkra koncentrál majd. Példaként említette a felhasználók által keresett ingatlanok, vagy mondjuk az egy környéken megfelelő étlapot kínáló éttermek részletes listázását, ahelyett, hogy a keresősorba beírt szóhoz kapcsolódó URL-ek tömegét kapnánk, amelyeknek ráadásul alig a fele tartalmaz használható információt.
Kulcsszavak: Microsoft

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09