E-közigazgatási portál Veszprémben

forrás Prim Online, 2006. március 14. 14:33
Az e-közigazgatási rendszert a mai napon Dióssy László polgármester és Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója adta át.
A veszprémi önkormányzat közel 500 millió forintból hajtotta végre azt az informatikai beruházást, amelyhez 433 millió forintos támogatást nyert az e-közigazgatási szolgáltatások fejlesztésére kiírt GVOP-pályázaton. Az elnyert GVOP pályázat alapján az önkormányzat közbeszerzési tendert írt ki, amelyet a HP Magyarország nyert el nevesített alvállalkozóival, a Minor Holding Rt.-vel, Griffsoft Rt.-vel és a Delta Elektronik Műszaki Kft.-vel közösen. A projekt végső célja az volt, hogy megteremtse a városban az elektronikus közigazgatás bevezetésének feltételeit.

Első lépés a gazdálkodási és pénzügyi informatikai rendszer kialakítása volt, amelynek eredményeképpen a különböző önkormányzati fenntartású intézmények adatbázisai is beépültek a polgármesteri hivatal informatikai rendszerébe, az intézmények felhasználói pedig a számukra biztosított távoli hozzáférés segítségével közvetlenül a hivatal rendszerében végezhetik el a gazdálkodási feladatok adminisztrációját. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hivatal naprakészen nyomon követheti az egyes intézmények könyvelését, eszköznyilvántartását, a bankszámláikon történő pénzmozgást. A megfelelő nyilvántartás kiépítését korszerű szerver park segíti, a projekt részeként nagy teljesítményű HP Itanium szerverek, tárolóegységek és további Intel alapú eszközök kerültek beüzemelésre.

Második lépésként a belső ügyirat-kezelési rendszer került kiépítésre. Ez azt jelenti, hogy az összes hivatali ügy teljes dokumentációja bekerült a számítógépes rendszerbe. Mostantól az iratok a megfelelő hozzáféréssel rendelkező ügyintézők számára az irattár használata nélkül bármikor elérhetők, a saját gépükön megjeleníthetők. A rendszer a hivatal minden irodája számára a jogszabályokkal összhangban levő egységes ügyintézési folyamatot valósít meg, amelyben jól nyomon követhető az ügyintézés aktuális státusza, a határidők betartása. Az ügyirat-kezelési rendszer külön megoldást nyújt a legnagyobb iratforgalmat lebonyolító adóiroda kimenő levelezésének hatékony, csoportos iktatást megvalósító nyilvántartására is.

A projekt része volt az úgynevezett vezetői információs rendszer kiépítése is. Ezt a szolgáltatást - amely biztosítja az önkormányzati intézmények aktuális állapotának naprakész ellenőrzését - a rendszer indulásakor a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző használja, de a későbbiekben az önkormányzati képviselők számára is hozzáférhetővé válik. Mindezeket kiegészíti egy adatgyűjtő rendszer is, amely az egyes intézményeknek a gazdálkodásán túli információit gyűjti csokorba.

A lakosság számára a projekt leglátványosabb eleme az új informatikai rendszert megjelenítő kezelőfelület, azaz egy új honlap megalkotása volt. Az új honlap valójában két fő részre bontható: tartalmaz egy új közigazgatással kapcsolatos tevékenységeket összegyűjtő oldalt, valamint egy jelentősen megújult "hagyományos" értelemben vett városi portált.

A lakosság, ill. helyi vállalkozások a mindenki számára elérhető nyilvános portálról indíthatnak majd konkrét ügyeket. Az elektronikus ügyintézés lehetősége a közigazgatási eljárásokra vonatkozó új jogszabályok szerint került kialakításra, összhangban a központi kormányzati rendszer ügyfélkapu szolgáltatásával. Ennek megfelelően a jelenleg elektronikus úton intézhető helyi ügyek köre a jövőben fokozatosan tovább bővül a központi kormányzati rendszer szolgáltatásának a magyarországi önkormányzati hivatalok felé történő kiterjesztésének függvényében. A rendszer indulásakor az alábbi helyi ügyek intézhetők elektronikusan: átmeneti segély kérelem, fakivágás kérelem, zöldterületek gondozásával kapcsolatos bejelentések, helyi iparűzési adó, közterület-bontási kérelem, lakásfenntartási támogatás, működési engedély kérése, mezőőri szolgálattal kapcsolatos bejelentések, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kérése, telepengedély kiadása. Ezen túlmenően a portálon lehetővé válik a helyi adóegyenleg lekérdezés is.

Az ügyintézés indulásáig is az új e-közig portál már nagyon sok hasznos funkcióval rendelkezik, megtekinthetők az egyes ügyleírások, letölthetőek az ügyiratok, időpont egyeztetést lehet kérni. További, sajtót is érintő új funkció, hogy egy speciálisan erre a célra kifejlesztett kereső felületen lekérdezhetőek a soron következő Közgyűlési és bizottsági ülések meghívók és előterjesztések, valamint a korábbi Közgyűlési és bizottsági ülések dokumentumai (meghívók, előterjesztések, határozatok, rendeletek).

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05