Google & Nike futball-portál

Genda Csongor Zoltán, 2006. március 21. 18:38
A sportcikkeket gyártó Nike és a Google kereső-óriás közösen együttműködve létrehoztak egy internetes portált a focirajongók számára, amely a múlt hétvége óta elérhető a www.joga.com cím alatt.
Az oldal hivatalos megnyitójára még nem került sor, azonban Charlie Brooks, a Nike Football európai szóvivője elmondta, hogy napokon belül hivatalosan is bejelentik a portál indulását. Ennek ellenére az weblap máris lehívható, azonban a tartalmakhoz való hozzáférés csakis meghívásos alapon működik, vagyis az érdeklődőknek vagy rendelkezniük kell egy Google-fiókkal, vagy feliratkozhatnak az oldalon a meghívás igénylésére. A két konszernnek az a célja a 14 nyelven útjára indítandó platformmal, hogy összehozza a szenvedélyes futball-rajongókat, hogy azok megoszthassák egymással fociélményeiket, illetve fotókat és videókat cserélgethessenek. Mindennek alapjául a MySpace.com szolgált, azonban azzal ellentétben a Joga.com-nak egyetlen központi témája van: a labdarúgás. A két konszern bízik abban, hogy az újonnan létrehozott portál nagy népszerűségnek fog majd örvendeni a focikedvelők köreiben, és ennek sikere esetén a későbbiekben életre hívnák majd a kosárlabdával illetve baseball-al foglalkozó oldalakat is.

A Nike szóvivői elmondták, hogy a gondolat szellemi atyjaként számító Nikefootball a weblap tartalmáért felel, míg a technikai támogatást a Google biztosítja.

Kulcsszavak: onlineszolg sport Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05