Három Samsung-menedzsert ítéltek szabadságvesztésre

Genda Csongor Zoltán, 2006. március 23. 20:25
A több memóriagyártó (Samsung, Hynix, Infineon, Elpida) ellen indított versenyjogi eljárás következményeként az ügyben eljáró amerikai bíróság most három Samsung-menedzser felett ítélkezett, és rótt ki rájuk börtönbüntetést.
A dél-koreai konszern magas beosztású munkatársait, Sun Woo Lee-t, Yeongho Kang-ot és Young Woo Lee-t azzal vádolták, hogy szerepük volt a memóriaárak mesterséges magasan tartásában 1999 és 2002 között. A bűnösnek talált vezetőket hét- illetve nyolchónapnyi fogházra ítélték, valamint mindegyiküket 250.000 dollár bírság kifizetésére kötelezték. Az utóbbi három menedzserrel együtt immár tizenkettőre nőtt az ügyben eddig felelősségre vont személyek száma. E hónap elején pár hónapos börtönbüntetést rótt ki a bíróság négy Hynix-menedzserre is.

A vezetőkön kívül azonban magukat a vállalatokat is felelősségre vonták a hatóságok a DRAM ármanipuláció miatt, így a memóriagyártókat összesen 731 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, mely összeg legnagyobb része (300 millió) a Samsungra hárult.
Kulcsszavak: memória jog Samsung

Megjelent a Xiaomi első klímapolitikai jelentése

A Xiaomi nyilvánosságra hozta első hivatalos jelentését a klímaváltozás elleni intézkedéseiről (White Paper on Climate Action). A dokumentum a vállalat azon erőfeszítéseit tárgyalja, amelyekkel a klímaváltozást igyekeznek megfékezni. Az Alain Lam Sai-wai, a Xiaomi alelnöke és pénzügyi igazgatója által jegyzett jelentést Dubajban adták ki, ahol jelenleg is zajlik az év legfontosabb klímarendezvénye, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye résztvevőinek konferenciája (Conference of the Parties to the United Nations Framework Convention on Climate Change – COP28).

2023. december 7. 18:58

Konyhai és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak

Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi képviselete a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Az adomány több mint 40 konyhai és háztartási gépet tartalmaz, amelyek összértéke meghaladja az egymillió forintot.

2023. december 7. 17:30

Advanced SystemCare Free 17.1.0.157

Komplett rendszerkarbantartó és javító program, mely az elhasznált, több sebből vérző rendszereket is képes helyreállítani. Kijavítja a registry-ben levő hibákat, a gépre települt spyware és adware programokat eltávolítja, a Temporary és Startup fájlokat kitakarítja, a rendszer védelmét növeli. Összességében gyorsítja és biztonságosabbá teszi a számítógép működését. Mindehhez nem szükséges a beállításokkal vesződni, mivel egy gombnyomással teljes helyreállítás végezhető.

2023. december 7. 17:03

Daradics Kinga az eMAG Magyarország új ügyvezetője

2023. decemberétől Daradics Kinga tölti be az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Céljai között szerepel a vállalat piacvezető pozíciójának megerősítése, az ügyfelek vásárlási élményének fokozása, valamint a magyar kereskedelmi partnerek támogatása a 35 millió potenciális ügyfelet kínáló régiós piac elérésében. 

2023. december 7. 15:59

Értékálló és tetszetős ajándékok a fa alá

Egy karóránál nem nagyon létezik időtállóbb és stílusosabb karácsonyi ajándék. A megfelelő választáshoz azonban nem árt ismerni a megajándékozott ízlését és az órákkal kapcsolatos elvárásait. A könnyebb választás érdekében a Casio idén is összegyűjtötte a legnépszerűbb karórákat, amelyekkel karácsonykor biztosra lehet menni.

2023. december 7. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27