Márciusban 32 ezerrel, az első negyedévben 86 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma

forrás Prim Online, 2006. április 25. 14:02
2006 márciusában a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 0,34 százalékkal, 9 millió 406 ezerre emelkedett, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság kedden.
2006 első negyedévében a három szolgáltató ügyfeleinek száma közel 86 ezerrel nőtt. Március végén a 100 főre jutó előfizetések száma 93,3 volt a február végi 93,0, a 2005. december végi 92,4 és a 2005. március végi 87,4 után.

A 2006. március végén az ügyfélszám 6,61 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet.

2006 első negyedévében folytatódott a teljes ügyfélszámon belül a pre-paid (előre fizetett) kártyát használók arányának csökkenése. A negyedév végén az összes kártya 67,47 százaléka volt pre-paid, míg 2005 végén ez az arány 68,24 százalék, 2005 első negyedévének végén pedig még 72,06 százalék volt.

2006 március végére az előfizetői szám alapján a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékon állt a február végi 33,10 százalék és a 2005 végi 33,22 százalék után. A T-Mobile részesedése a 2005 végi 45 százalék és a 2006 február végi 44,91 százalék után március végén 44,89 százalékos volt. A Vodafone piaci részesedése pedig 21,94 százalék volt az egy hónappal korábbi 21,99 százalék és a 2005 végi 21,78 százalék után.

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma márciusban mintegy 1500 darabbal 8 millió 751 ezerre csökkent. A forgalmazásban résztvevő kártyák száma a márciusi csökkenés ellenére az első negyedévben több mint 24 ezerrel nőtt.

A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján, március végén a T-Mobile piaci részesedése 45,00 százalék (február végén 44,99 százalék, 2005 december végén 45,22 százalék). A Pannon részesedése az első negyedév végén 33,59 százalék (február végén 33,55 százalék, 2005 december végén 33,57 százalék), a Vodafone-é pedig 21,41 százalék (február végén 21,45 százalék, 2005 december végén 21,21 százalék) volt.

A három szolgáltató ügyfelei 2006 márciusában 3748 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozhatóság keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozhatóság 2006 március végéig összesen 110 126 mobilszámot érintett, ezen belül az ügyfelek 2006 első negyedévében 11 214 számot hordoztak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38