Hamarosan megkezdődhet a nanotechnológiai kutatómunka Miskolcon

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 3. 09:58
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) úgynevezett NAP-NANO pályázatának köszönhetően hamarosan megindul a kutatómunka a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén megalakuló nanotechnológiai kutatólaboratóriumban (BAY-NANO) - jelentette be Boda Miklós, a hivatal elnöke keddi sajtótájékoztatón Miskolcon.
Vlagyimir Putyin orosz elnök közelmúltbeli magyarországi látogatásának időpontjában a magyar és az orosz szakminiszter írta alá a két ország nanotechnológiai együttműködési programjáról és a miskolci innovációs központ létrehozásáról szóló megállapodást.

Az 1,8 milliárd forintos költségvetésű, külföldi bírálók által értékelt kétfordulós pályázatot Kaptay György, a Miskolci Egyetem dékánja, illetve az általa koordinált, vezető kutatókból álló csoport nyerte meg - közölte az elnök, aki emlékeztetett arra, hogy a hivatal tavaly december 12-én nemzetközi pályázatot hirdetett meg nanotechnológiai kutatólaboratórium felállítására a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén.

Egy külföldi, két külföldön élő magyar, valamint két magyar személy nyújtott be pályázatot. A nyertes projekt célja a világpiacon hasznosítható kutatási eredmények, szabadalmak, prototípusok készítése a pályázatban meghatározott kutatási témák mentén a hazai és az orosz ipar fejlesztése érdekében.

Olyan koncentrált kutatási infrastruktúra és nemzetközileg elismert kutatócsoport létrehozását tervezik, amely segítségével a régióban egyedülálló módon művelhető a nanométer mérettartományban lévő anyagok előállítása és vizsgálata.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott: a város vezetése kiemelt fejlesztési területként jelölte meg a nanotechnológiát, és a most elindított kutatólaboratórium, a kutatási program továbbfejlesztése, ipari hátterének kialakítása érdekében kiemelt programot tervez az uniós pénzekből táplálkozó Versenyképességi Pólus programon belül.

A nanaotechnológiai központ kutatási témaköreit a magyar és az orosz fél már korábban rögzítette, ez nanoporokra és kísérleti termékekre, orvosi protézisek szuperplaszticitási módszerekkel történő előállítására, nano-diszpergációs technológiával készített több komponensű folyadékokra, és a nanotechnológiai meteorológiai alkalmazásaira terjed ki.

Az orosz kutatások élen járnak a legparányibb méretekkel foglalkozó nanotudományok szakterületén: az atom-, illetve a molekulaegyesítés technológiájának alkalmazásában kimagasló eredményeket értek el, a maga nemében pedig jószerivel unikum, hogy tapasztalataikat megosztják egy másik országgal, nevezetesen Magyarországgal.

A nanotechnológia mindazon technikák és kutatások összessége, amelyekben az anyagi világot különböző célokból atomi vagy molekuláris szinten vizsgálják, mozgatják.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Propaganda elleni védőoltás: Utazás!

Amerikai tudósítónk, Horváth László, olyan szemmel látogatta meg az év egyik legnagyobb turisztikai rendezvényét, az IPW Orlando 2022-öt, hogy közben szemügyre vette, mely fejlesztések könnyítik meg az ideérkezők utazását, és elfilozófált annak kapcsán, hogy miért érdemes útra kelni, és akár egy konferencia-részvételt is összekötni az adott hely felfedezésével, az ország - Amerika - felfedezésével.

2022. augusztus 8. 23:11

Így óvja a szemét, ha sokat ül kijelző előtt

Tudta, hogy a nyugati emberek naponta átlagosan 6 órát töltenek különböző képernyők előtt? Ha belegondol, egy kicsit furcsa is, hogy a telefonunk kijelzőjére védőfóliát teszünk, a laptop kijelzőjét folyamatosan törölgetjük, portalanítjuk, szóval óvjuk az eszközeinket, miközben a szemünk védelmére nem is gondolunk. Íme pár tipp, ami segíthet megtartani a szeme egészségét, ha sok időt tölt kijelző előtt.

2022. június 13. 17:17

Esztétikus magas teljesítményű asztali számítógép - igenis létezik!

Ebben a cikkben azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy igenis reális elképzelésnek számíthat egy olyan asztali számítógép beszerzése, amelyik nemcsak teljesítményben, hanem az esztétikumot tekintve is elsőrendű vételnek számít. Következzenek tehát a részletek!

2022. február 15. 18:06

Hogyan ne válj a hackerek áldozatává másodpercek alatt?

Elképzelhetetlen ma már az élet internet nélkül. Munkához, tanuláshoz, de sokan még a heti bevásárlást is a világhálóra fellépve oldják meg.

2022. január 31. 09:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38