A Sony ingyen újra cseréli hibás DRM-mel kiadott CD-it

Kiss Ádám Zoltán, 2006. május 24. 09:30
Egy amerikai bíróság elfogadta a Sony megállapodástervezetét, melynek értelmében a Sony BMG Music Entertainment a 2003 augusztus 1. után kiadott hibás rootkitet tartalmazó CD-it ingyenesen lecseréli.
Mint ismeretes, az ügy akkor pattant ki, amikor a biztonságtechnikai szakértők észlelték, hogy két szoftver, a First4Internet cég XCP-je és a SunnComm vállalat MediaMaxje települ a számítógépbe helyezett zenei CD-kről. Ez az eljárás önmagában sem okozott osztatlan sikert, ám időközben kiderült, hogy a szoftvereket telepítés után álcázzák, ráadásul a bennük levő hibák miatt veszélyeztetik a számítógép működését. Ezen felül a szoftverek információt szállítottak a felhasználók gépéről a zene felhasználásával kapcsolatban. Ez állítólag személyes szférát tartalmazó adatokra is vonatkozik, bár a Sony közleménye szerint ilyen jellegű adatokat nem, csupán zenehasználati információt kaptak. Akárhogy is, a nem éppen szimpatikus módszer ellen azonnal több csoport tiltakozott. A Sony visszavonta a technológiát, és eddig 4,7 millió CD-t hívott vissza. Arról nem szólnak a források, hogy hány CD-t érint a mostani döntés, ám annyi bizonyos, hogy a vállalat most készül a bíróság elé szinte pontosan ugyanebben az ügyben, mivel a texasi főállamügyész beperelte a céget.
Kulcsszavak: CD Sony

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új microSD kártyákat mutatott be a Samsung

A Samsung bemutatja az új PRO Plus microSD és az újratervezett EVO Plus microSD kártyákat. A 2021-es kártyákkal a vállalat a felhasználók széles körének nyújt ideális megoldást, legyen szó otthoni vagy professzionális körülményekről. Az új microSD kártyák számos különböző kapacitású kivitelben, kiemelkedő olvasási és írási sebességgel , valamint időtálló kialakítással érkeznek.   

2021. szeptember 25. 15:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tapasztalja meg a legendás játékot

2021. szeptember 20. 18:29

A világon egyedülálló drónra szerelhető szállítódobozt fejlesztettek

2021. szeptember 15. 14:15

Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról

2021. augusztus 31. 09:58

A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben

2021. augusztus 26. 14:46