Win 98- és ME-támogatás nélkül érkezik a Firefox 3.0

Genda Csongor Zoltán, 2006. június 14. 19:08
A Mozilla fejlesztőcsapata a napokban bejelentette, hogy a Firefox 2.0 utáni 3.0-ás számozású webböngészőjük nem fogja majd támogatni a Microsoft Windows 98 illetve Millenium Edition operációs rendszereit.
A 2.0-ás verzió várhatóan már most augusztusban megjelenik, a Firefox 3.0 pedig csak valamikor jövőre készül el, ám máris nagy felháborodást váltott ki a felhasználók körében a mostani közlemény. Az alapítvány részéről azzal indokolták a döntést, hogy a redmondi konszern is beszünteti a szóban forgó két operációs rendszer további foltozását, és így értelmetlen volna a szabad forrású szoftver nem biztonságos környezeten való futtatása is. A tiltakozók szerint az lenne a legésszerűbb, ha a Mozilla szakemberei felmérést végeznének a Firefox-felhasználók operációs rendszereit illetően, és ennek fényében hoznák meg döntésüket.

Az alapítvány fejlesztői mindenesetre azt ajánlják az internetezőknek, hogy saját biztonságuk érdekében jobban tennék, ha felhagynának a Win 98 és ME további használatával, és egy modernebb operációs rendszert telepítenének fel számítógépeikre, amelyen minden további nélkül futtatható lesz majd a jövőre megjelenő böngésző-szoftver is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás