Cselekvési terv az információs társadalom fejlesztésére

forrás Prim Online, 2006. július 3. 14:03
2006. július 21-én kerül sor az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által életre hívott "Magyarország i2010" workshopra, ahol a gazdasági élet prominens személyiségei az új kormány szakmai vezetőinek bevonásával dolgoznak ki cselekvési tervet az információs társadalom és tudásintenzív gazdaság fejlesztése érdekében.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének kezdeményezésére és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közreműködésével létrejövő workshop célja, hogy megteremtse azt a közös kiindulópontot, amelyek a gazdaságpolitikai irányok meghatározásában és a fejlesztési források allokálásában alapként szolgálhatnak, valamint hogy feltérképezze a gazdasági fejlesztés helyzetét és lehetőségeit az ikt fogyasztás és ágazat tekintetében.

A workshop elsődleges célja, hogy meghatározza az IKT szektort érintő és szükséges nemzetgazdasági, kormányzati, társadalmi és ágazati feladatköröket, valamint a következő 4 év fejlesztési irányvonalait. A workshop feladatának tekinti, hogy a korábban már több fórumon megfogalmazott és hangoztatott általános jelmondatok helyett olyan konkrét programpontokat és csapásirányokat fogalmazzon meg, amelyek operatív kiindulási pontot és javaslattervet tartalmaznak.

A magyarországi infokommunikáció jelenlegi helyzetének meghatározásánál az IVSZ Iparpolitikai Ajánlása, az ITTK 2005. évi jelentésére (KÉK Notesz) támaszkodnak a szakemberek. A workshop célja ezúttal nem elsősorban a jelenlegi problémák feltárása, hanem az azokra adott válaszok közös keresése. A workshop témái között szerepel a magyar IKT piac helyzetjelentése - mi az IKT szerepe a növekedésben, hol tart e tekintetben, Magyarország 2006-ban.

A workshop bemutatja az ágazat lehetőségeit, ezen belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a tudásalapú gazdaság fejlesztésének jelentőségét; milyen beruházási és fejlesztési lehetőségei vannak az IKT ágazatnak, ehhez milyen költségvetési lehetőségek adottak. A workshop arra is keresi a választ, hogy a VEGOP adta lehetőségek miként befolyásolják a belső fogyasztást és az IKT eszközök felhasználást. Szó esik majd a szektor munkaerőpiacra gyakorolt hatékonysági és termelékenységi hatásáról, exporttermelő és erősítő, belföldi kereslet növelő szerepéről is.

A piac és a kormány prominens személyiségei beszélnek a hozzáférés lehetőségeiről, a szélessáv szükségességéről, a szabályozás meglévő kereteiről, a közháló bővítésének szükségességéről, az elektronikus közigazgatás és kereskedelem teljes kialakításának fontosságáról, valamint a digitális írástudás és a megosztottság leküzdésének jelentőségéről. A szakértők által közösen kidolgozott javaslattervek és rövidtávú programok a workshop után összegezésre kerülnek, amit a kormányzat kap kézhez.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09