A letöltések miatt profilt vált a chicagói jazzrádió

Milkovits Gábor, 2006. július 8. 20:23
A chicagói WBEZ rádió, amely az amerikai metropolisz jazz-zenét játszó helyi rádióállomása, bejelentette, hogy az internetes zeneletöltések konkurenciája miatt profilt vált, és ezentúl főleg híreket és közéleti műsorokat sugároz majd.
A független adó vezetői szerint a lépés oka egyértelműen az, hogy nem tudnak versenyre kelni az online zeneletöltésekkel, így nagyon sok hallgatót veszítettek az utóbbi időben. Ezért aztán csak az a választásuk maradt, hogy vagy abbahagyják, vagy műsorstruktúrájukon változtatnak. A döntést kiterjedt piackutatás előzte meg, és az eredmény tulajdonképpen sok zenei profilú független rádióállomás szomorú jövőjét vetíti előre. A digitális zenék akár törvényes, akár illegális letöltése már több ilyen adót is nehéz helyzetbe hozott, a WBEZ sorsa azonban azért számít különlegesnek, mert azt jelenti, hogy Chicagóban, a jazz északi fővárosának számító metropoliszban ezentúl gyakorlatilag nem lesz hallható a műfaj az éterben.

Az élő jazz azért még tartja magát a "szeles városban", sokan pedig bíznak benne, hogy a műholdas és internetes rádióadók, vagy a WiFi forró pontok kínálta lehetőségek pótolják majd a hiányt.
Kulcsszavak: zene

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50