MasterCard a Sziget Fesztiválon

forrás Prim Online, 2006. augusztus 7. 11:04
Immár negyedik éve jelenik meg a MasterCard kártyatársaság Európa egyik legnagyobb szabadtéri eseményén, a Sziget Fesztiválon. A rendezvényre látogatók ebben az évben is megválthatják belépőjegyüket bankkártyával, a vásárlást igazoló bizonylatot pedig ajándékra cserélhetik a MasterCard MasterStar sátorban, ahol minden résztvevőnek lehetősége nyílik elkészíteni saját videóklipjét.
A Sziget 2006 Fesztivál ideje alatt a magyar és külföldi vendégek hét jegypénztárban válthatják meg belépőjegyüket bankkártyával, és az erről szóló bizonylatot hasznos ajándékra cserélhetik a Bahia színpad mellett található MasterCard MasterStar sátorban.

Az élmények azonban csak ekkor kezdődnek, hiszen a MasterCard mini stúdiójában minden szigetelő kipróbálhatja magát egy videóklip forgatáson. Mialatt az előadók a karaoke stúdióban énekelnek, a barátok és rajongók a helyszínen kihelyezett képernyőn követhetik a produkciót. A bátor jelentkezőknek jelmezmester segít a felkészülésben; természetesen kiválaszthatják a zeneszámot és a klip során látható álló, vagy mozgó hátteret is. A produkció végén a fellépők DVD-re írva kapják meg saját videóklipjüket.

Természetesen nem csak egyedül lehet színpadra állni, a szervező alkalmi szupercsapatok jelentkezését is várja legfeljebb 3 főig. A videóklippet forgató, MasterCard vagy MasterCard Electronic kártyabirtokos jelentkezők között a MasterCard házi karaoke szettet sorsol ki, mellyel otthon is felidézhetők a Szigeten elhangzott produkciók.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05