A Vista európai csúszását helyezte kilátásba a Microsoft

Milkovits Gábor, 2006. szeptember 8. 08:00
A Microsoft hivatalos közleményben bejelentette, hogy az Európai Bizottság esetleges további monopóliumellenes döntései miatt tovább késhet a Windows Vista premierje Európában.
A közlemény úgy fogalmaz, hogy a Microsoft konkrét javaslatokat tett az EB felé (amely jelenleg vizsgálja a Vista alkalmazásait a 2004-es monopóliumellenes határozat fényében), és az erre kapott válaszok alapján fogja majd tudni a cég, hogy szükség van-e a termék további módosítására, ami késedelmet okozhat Európában. Ez köznyelvre lefordítva azt jelenti, hogy amennyiben az EB további változtatásokat ír elő, úgy a Vista nem érkezik időben – a legutóbbi menetrend szerint jövő januárban – Európába. Az Európai Bizottság ugyanakkor másként látja a kérdést. Szóvivőjük elmondta, hogy nem az ő feladatuk zöld utat adni a Vistának a tervezett start dátumáig, hanem a Microsoftnak kell teljes mértékben eleget tennie az érvényes határozatban foglaltaknak, mielőtt kiadja a szoftvert. Hozzátette, hogy a szoftverkonszern csak a múlt héten reagált legutóbbi Vistával kapcsolatos aggodalmaikra, holott korábban is megtehette volna.

Az Európai Bizottság 2004. márciusban 497 millió euró pénzbüntetéssel sújtotta a szoftveróriást monopóliumellenes határozatában, továbbá a Windows Media Player nélküli változatának forgalmazására, valamint szerverplatformjához tartozó kódok versenytársakkal történő megosztására is kötelezte a céget. Ez utóbbinak a vállalat az EB álláspontja szerint azóta sem tett eleget, így idén júliusban egy újabb, ezúttal 280,5 millió euró összegű bírságot is kiszabott az EB. A Microsoft mindkét döntés ellen fellebbezett a bíróságon, ezzel párhuzamosan pedig többször is megerősítette, hogy amíg a határozatok érvényben vannak, (vagy amennyiben úgy maradnak), maradéktalanul igyekszik eleget tenni a bennük foglaltaknak.

Érdekes fejlemény, hogy Chris Heaton-Harris, Sharon Bowles, Peter Skinner és Michal Kaminski európai parlamenti képviselők a héten levelet írtak az EU versenyügyi biztosának, amelyben kijelentik: „Riasztó az a tény, hogy a világ egyik legsikeresebb technológiai cége kockázati tényezőnek tartja az Európai Bizottság hozzáállását.” A Reuters cikkírója szerint ez kísértetiesen emlékeztet az 1998-as helyzetre, amikor a Microsoft üzleti partnereinek cégvezetői leveleket küldtek az amerikai kormánynak azt kérve, hogy ne gördítsenek monopóliumellenes megfontolásból akadályokat a Windows 98 kiadásának útjába.
Kulcsszavak: Microsoft EU Windows Vista

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

2022. december 6. 21:30

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55