1.438 jelentkező a román Tudásalapú Gazdaság projektre

forrás Prim Online, 2006. szeptember 9. 13:11
A román Távközlési és Informatikai Minisztérium által meghirdetett Tudásalapú Gazdaság nevű projektre 1.438 település polgármesteri hivatala küldte el részvételi szándéknyilatkozatát. Nagy Zsolt tárcavezető szerint ez egy olyan számadat, amely arra enged következtetni, hogy a helyi közösségek valós igényt támasztanak a modernizáció, a fejlesztés iránt.
A legtöbb szándéknyilatkozat erdélyi megyékből érkezett, összesen 357 kérés, a listát Temes megye vezeti, itt 69 település kíván pályázni, azt követi Maros (63) és Bihar (52) megye. Az 1.438 szándéklevél közül 1.278 vidéki, 160 pedig kisvárosi településről érkezett.

A pályázat következő lépésében azok, akik részvételi igényüket jelezték, megkapják a teljes dokumentációt, az űrlapok kitöltésében a minisztérium folyamatos segítséget nyújt. „Célunk, hogy minden pályázó település egy valós, gyakorlatba ültethető projektet dolgozzon ki, amelyet a későbbiekben hasznosítani lehet” – fejtette ki Nagy Zsolt miniszter.

A Világbank által támogatott Tudásalapú Gazdaság projekt célja 200, hangsúlyos kommunikációs hátránnyal küszködő település önkormányzatának, oktatási és kulturális intézményeinek, vállalkozásainak távközlési infrastruktúra-fejlesztése. Ezeken a településeken létrehoznak egy nyilvános információs központot, ahol a lakosok megismerkedhetnek és kipróbálhatják a távközlési és az információs technológia által nyújtott lehetőségeket. Emellett a polgármesteri hivatalokat és az iskolákat számítógép hálózattal szerelik fel.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bet365 – két évtizede a sportfogadás szolgálatában

Közel 20 éves a Bet365 brit bukméker oldal, amely a különféle sportfogadásokon felül kaszinós játékokat is kínál a fogadni vágyó felhasználók számára.

2020. január 23. 20:25

Banksy végre Budapesten!

Isztambul, Amszterdam, Antwerpen, Melbourne, Auckland, Toronto, Berlin, Bukarest, Kolozsvár és Párizs után végre Budapesten is láthatunk Banksy, a földkerekség legismertebb graffiti művészének világát bemutató kiállítást. Az ART OF BANKSY mintegy 70 művön keresztül mutatja be az “ismeretlen zseni” művészetét a Godot Kortárs Művészeti Intézet szervezésében, február 1-től a Tesla Loftban.

2020. január 20. 16:56

Nemzetközi díjat nyert a Sound biztonsági programja

Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.

2020. január 16. 16:13

Ezek az újdonságok érkeznek jövőre az HBO GO-ra

Lassan lezárul 2019 és ezzel együtt az évtized is. Ahogy megszokhattuk, az HBO igyekszik minden évben a legjobb tartalmakat, legizgalmasabb sorozatokat elhozni az előfizetőknek. Az alábbi összeállítás bemutatja, hogy milyen új sorozatok, új évadok, európai saját gyártású címek illetve vásárolt tartalmak érkeznek az HBO online videótárába 2020-ban.

2019. december 24. 14:06

John Newman a SZINen

A hazai fesztiválfanok egyik legszeretettebb világsztárja, a kirobbanó erejű koncertjeiről ismert John Newman 2020 augusztus végén, az utolsó hazai nagyfesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon lép majd fel. A SZIN szervezői most a karácsonyfa alá tettek három hazai kedvencet is: jön majd Szegedre a Magna Cum Laude, a Bagossy Brothers Company és a 2020-ban 20. születésnapját ünneplő 30Y is. SZIN 2020: augusztus 26-29-ig.

2019. december 19. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Életet menthet az ÉletMentő applikáció

2020. január 23. 14:20

Így válthatja le személyi igazolványunkat, útlevelünket egy okostelefon

2020. január 16. 14:39

Újra fesztiváloznak a marketingesek

2020. január 9. 08:01

Digitális biztonsági trendek 2020-ban a Sophos szerint

2020. január 3. 11:44
online sportfogadás