Új közéleti portál Kaposváron

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 18. 11:14
Copus.hu néven új közéleti portál áll a kaposváriak rendelkezésére, hogy kifejthessék véleményüket, feltegyék kérdéseiket a politikusoknak.
A névválasztás alapja az, hogy Kaposvár jelenlegi, az első századtól a Pannonia provincia rómaiak által lakott területének egykori neve Copus, azaz Kapos - 1009-ben Szent István alapító levelében is így említi a mai Kaposvár területét - magyarázta Marksz Pál az internetes oldal fejlesztője.

Mint elmondta: a közéleti portál egyrészt egy üzenő falból, fórumozási lehetőségből, és egy "görbe tükör" elnevezésű rovatból áll, ahol az egymásnak való, akár személyes üzengetéstől az értelmes párbeszédig minden kommunikációs csatorna nyitott, természetesen a jogkövető magatartás betartásával.

A copus.hu választási adatbázisán belül az októberi választásig minden helyi képviselőjelöltnek A személyes adatokon kívül külön lehet szerepeltetni a választási programot, de lehetőség van arra is, hogy az érdeklődők kérdéseket tegyen fel a politikusoknak. A nyilvánosságot vállaló jelöltek így gyors, akár a döntésben is segítő válaszokat adhatnak a kaposváriaknak. Ugyanezt a lehetőséget biztosítják majd a  mandátumot szerzett képviselők számára is.

Marksz Pál közölte: azért hozta létre a portált, mert szerinte elfogulatlanul csak akkor lehet teljes körű tájékoztatást adni az embereknek, ha minden politikus egyenlő feltétellel szerepelhet egy adott fórumon.

Minden helyi politikus számára azonos feltételekkel biztosítanak hozzáférést a portálhoz, sőt ehhez még egy ingyen honlap is jár. A felkínált lehetőséggel már többen éltek, így a két kaposvári polgármesterjelölt közül Kolber István, s az egyes választókerületekben több képviselőjelölt.

A portál fotógalériájába Kaposvár életét megörökítő képeket lehet feltenni. A fotók külön rovatba sorolhatók, ahová minden színvonalas munkát szívesen fogadnak. Kiírtak egy digitális fotópályázatot is, amelyre a munkákat november 30-ig várják a "Kaposvár az új évezredben", illetve "Választások 2006" témákban.
Kulcsszavak: onlineszolg e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg. 

2022. szeptember 28. 15:21

Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem

Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon. 

2022. augusztus 28. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38