Újabb Samsung-menedzser vonul börtönbe

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 23. 17:40
Az amerikai igazságügyi minisztérium tegnapi közleménye szerint Tom Quinn, a Samsung elektronikai konszern egyik menedzsere, akit  a 2001 és 2002 közötti DRAM ármanipulációkban való aktív részvétellel vádoltak, nyolc hónap fogházban egyezett ki az ügyében eljáró bírósággal.
Quinn elismerte bűnösségét, ami enyhítő körülménynek számított, ám a rá kirótt börtönbüntetés letöltése mellett 250 ezer dollár kártérítés megfizetésére is kötelezték őt.

A menedzser együttműködéséről is biztosította a hatóságokat, tehát segíti a nyomozók munkáját a több memóriagyártó (Samsung, Hynix, Infineon, Elpida) ellen indított versenyjogi eljárás ügye további részleteinek a felderítésében.

Quinn már a negyedik Samsung-menedzser, akit ez ügyben szabadságvesztésre ítél a bíróság. Legutóbb márciusban vontak felelősségre három ugyancsak a dél-koreai elektronikai óriásnál tevékenykedő magas beosztású személyt, akiket szintén hasonló büntetéssel sújtottak.

A vezetőkön kívül azonban magukat a vállalatokat is felelősségre vonták a hatóságok a DRAM ármanipuláció miatt, így a memóriagyártókat összesen 731 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, mely összeg legnagyobb része (300 millió) a Samsungra hárult.
Kulcsszavak: jog Samsung

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB környezetbarát szuperjachthoz szállít Azipod elektromos hajtást

A luxusjachtokat építő, holland Oceanco vállalattal kötött, az Azipod-technológia beépítését célzó projekthez kapcsolódó első szerződés megalapozza a két vállalat együttműködését a fenntartható elektromos hajtások piacán, amelynek forgalma 2025-re várhatóan meghaladja a 10 milliárd dollárt is. 

2021. január 25. 14:59

A Vodafone Csoport 20 millió eurót fektet a digitális készségek és oktatás fejlesztésébe világszerte

Az oktatás világnapja alkalmából a Vodafone Csoport bejelentette, hogy a Vodafone Alapítvány a következő 5 évben 20 millió euróval támogatja a helyi Alapítványok digitális készségeket fejlesztő és oktatási programjait. A támogatás így a hazai oktatás mellett az Albániában, Csehországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban tanuló diákokat fogja segíteni. A befektetés 2025-re várhatóan 16 millió tanulót fog elérni.* 

2021. január 25. 13:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55

Fejlett technológia és ügyfélszám bővülés az Adverticum Zrt-nél.

2020. december 18. 08:54

Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén

2020. december 16. 19:05
online sportfogadás