A lakosság 89 százaléka elérheti a széles sávot

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 18. 09:04
Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van szélessávú internetszolgáltatás - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára kedden Tihanyban.
Egyed Géza a kétnapos Internet Hungary 2006 konferencia megnyitóján közölte: ugyanakkor körülbelül ezer településen mintegy 1 millió ember, a lakosság 11 százaléka nem jut internet-lehetőséghez, s úgy tűnik, ezeken a helyeken a piaci szektor sem érdekelt az infrastruktúra megteremtésében, mivel alacsony népsűrűségi területekről van szó.

Az államtitkár hangsúlyozta: jóllehet potenciálisan 9 millió ember érheti el széles sávon az internetet, a lakosságnak csak 6 százaléka fizet elő ilyen szolgáltatásra. Egyed Géza szerint a szakadékot a motiváció emelésével és az úgynevezett digitális írástudatlanság csökkentésével lehet szűkíteni.

Hozzátette: a szolgáltatók között a jogi szabályozás eszközeivel erősíteni kívánják a versenyt úgy, hogy az alternatív szolgáltatók is nagyobb lehetőséghez juthassanak. A verseny erősítésének az is célja, hogy az árakban a földrajzi területenként mutatkozó különbségek megszűnjenek.

A szakállamtitkár közlése szerint a most kialakítandó gazdaságfejlesztési operatív program keretében mintegy 40-50 milliárd forintot szánnak - állami társfinanszírozásként – a hátrányos helyzetű területeken a szélessávú internethálózat kialakítására. Emellett a tárca beindít a közeljövőben egy internethasználatot népszerűsítő tájékoztatási kampányt is, a motiváció emelése érdekében.

Baja Ferenc, a kormány fejlesztéspolitikai irányítótestületének tagja a konferencián hangsúlyozta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv államreform programja keretében az elektronikus közigazgatás operatív programjára 99 milliárd, az államreform közigazgatás megújítási programjára pedig 40 milliárd forint fordítható majd az következő 7 évben. Hozzátette: a következő 7 évben el kell érni azt is, hogy digitális elektronikus aláírással azonosítsák az ország állampolgárait és vállalkozóit. Ehhez azonban meg kell teremteni a az intelligens állampolgári azonosító rendszert is.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az adóhatóság a big data révén ellenőriz

Az adóhatóság a saját maga által gyűjtött, illetve a társintézményektől kapott digitálisan rendelkezésre álló adatokat több körben elemzi, azonosítja a kockázatos adózókat és tényezőket, és dönt arról, hogy kit ellenőriz.

2019. szeptember 17. 12:08

Akár elektronikusan is lehetne gyűjteni a kopogtatócédulát

A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A NETLOCK becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az adatkezelés is. Ezen felül egyszerűbben kiszűrhetnék a visszaéléseket, és hatékonyabbá válna az adminisztrációs munka és a GDPR előírásoknak való megfelelés is.

2019. szeptember 16. 12:53

Az ipari automatizáció kihívásai

A tapasztalatok szerint az automatizáció útjában álló legnagyobb akadályok a telepítéssel kapcsolatos költség- és időkorlátokban keresendők. Mivel ez a folyamat speciális szaktudást igényel, ezt általában egy csapatnyi, különféle programozási nyelvekben jártas és magas szintű műszaki ismeretekkel rendelkező robotikai szakember végzi.

2019. május 24. 12:47

Az Adókikerülés Elleni Direktíva hatása a cégekre

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza, az új alapokra helyezett szabályozást ez év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba.  

2018. szeptember 20. 11:20

Júliusban indítja pályakezdő programját a Lufthansa Systems Hungária

A légiközlekedési informatika egyik meghatározó szereplőjének pályakezdő programjába jelentkezhetnek június 1-ig az általános szoftverfejlesztői tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkező fiatalok. 

2018. április 27. 15:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03
online sportfogadás