Intel: csökkenő bevétel mellett a vártnál jobb negyedéves adatok

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 18. 09:39
Az Intel, a világ vezető chip-gyártója 35 százalékos harmadik negyedévi adózott eredménycsökkenésről és 12 százalékos bevételhanyatlásról számolt be, ugyanakkor a keddi tőzsdezárást követően ismertetett eredményei így is meghaladták a szakértői várakozásokat, miközben rekord mennyiségben szállított félvezetőket mobiltelefonokhoz és számítógépekhez.
A szeptember 30-án záródott negyedévben az Intel adózott eredménye 1,3 milliárd dollár, részvényenként 22 cent lett, az egy évvel korábbi 2 milliárd dollár, részvényenként 32 cent után. A cég bevétele 8,74 milliárd dollárra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 9,96 milliárd dollárról.

Az elemzők véleményének az átlagában 1,01 milliárd dollár adózott eredmény szerepelt, ami részvényarányosan 17 centet jelent, míg a bevételt 8,62 milliárd dollárra becsülték.

Az Intel árfolyama kedden a Nasdaq-on 3,3 százalék csökkenéssel 20,90 dollárra gyengült, a tőzsdeidőn túli kereskedésben 15 cent emelkedéssel 21,05 dollárra erősödött.
Kulcsszavak: +céginfo Intel

Most akár 150 ezer forintot is adnak a régi klímakészülékekért

A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.

2023. október 2. 19:23

Érkeznek a felújított telefonok a Telekomtól

Október 2-től A+ prémium minősítésű felújított készülékek vásárolhatók a Telekomtól. A vállalat ezzel is szeretné azt támogatni, hogy a digitális világ tüneményeihez való hozzáférés még szélesebb kör számára legyen elérhető.

2023. október 2. 18:20

Ide tedd a routert, hogy jó legyen a net!

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni mobilnetünk, és akadozás nélkül nézhessük kedvenc sorozatunkat? A megfelelő térerő és a jó router a szolgáltatón múlik, de érdemes tudni, hogy az is sokat számít, hová tesszük a mobilnetes routert a lakásban. A Yettel most ehhez ad tanácsokat.

2023. október 2. 17:18

Bulk Crap Uninstaller 5.7

A magyar nyelven használható program segítségével gyorsan és egyszerűen, akár pár kattintással eltávolíthatja a felesleges programokat, egyszerre többet is (Windows 7/8/10/11 rendszeren).

2023. október 2. 17:12

EventLogChannelsView 1.38

Az eseményekhez kapcsolódó összes számítógépen tárolt információt nyomon követi a program. Bemutatja a rendszer összes eseménynaplójának listáját, beleértve a csatorna nevét, az eseménynapló fájlnevét, az engedélyezett / letiltott állapotot, az aktuális események számát stb. Ezenkívül egyszerre több műveletet is végrehajthatunk: csatornák engedélyezése / letiltása, maximális fájlméret megadása és a csatornákon tárolt események törlése.

2023. október 2. 17:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38