Új angol-magyar fordítószoftver: Egy kattintás és fordít

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 9. 09:51
Angolról magyarra és magyarról angolra lehet azonnal fordítani és szótárazni a legnépszerűbb Windows alkalmazásokban azzal a továbbfejlesztett fordítószoftverrel, amelyet a Dativus Translator Kft. mutatott be a Lurdy Házban, szerdán.
Dobos László, szoftverfejlesztő elmondta: a Dativus szoftver fejlesztését 1999-ben kezdték meg, számos szakember részvételével. Több mint hatéves fejlesztői és kutatói tevékenység eredményeként tavaly novemberben mutatták be a dativus v. 2005-öt, amely egy szótárat és egy fordítást segítő alkalmazást tartalmazott. Idén tavasszal új termékük a két program mellett egy komplett weblapfordítóval gazdagodott, melynek segítségével először vált lehetővé Magyarországon teljes weblapok fordítása.

Most pedig itt van a dativus PRO 6.9., amely az eddig említett modulokon kívül egy újabb funkciót, a dativus KLIKK nevűt is tartalmazza, mely még gyorsabbá és rugalmasabbá teszi a fordítást és szövegértést.

A KLIKK modul két egységből áll: egy szótárból és egy fordítóból. Segítségével a felhasználó az olvasott szöveg ablakában maradva egyetlen kattintással (klikkel) megkapja egy adott szó, vagy mondat jelentését a legnépszerűbb Windows alkalmazásokban, például a .txt, az .rtf, a .doc, valamint a .htm formátumú dokumentumokban.

Az új modullal elsősorban azokra a felhasználókra gondolt a cég, akik magas szinten beszélik az angol nyelvet, és csupán egy-egy szó, vagy mondat jelentésére kíváncsiak.

A KLIKK szótár a ragozott szavak szótövét azonnal felismeri, ezáltal olyan segítséget nyújt, amire a nyomtatott szótárak egyáltalán nem, az elektronikus szótárak közül pedig csak kevés képes. További előnye, hogy gyakorlatilag bármilyen programban (levelező, szöveges, képi, internetes) használható.

A KLIKK Fordító csak nyers fordítást ad, ezért aki ennél pontosabb fogalmazást szeretne az könnyedén átemelheti a szöveget a dativus szoftver másik részére, a fordítófelületre, ahol számos eszköz segítségével tovább finomítható a szöveg. Például egy adott mondat fordításakor a program minden egyes szónak és szószerkezetnek több különböző szinonimáját ajánlja fel, továbbá a fordítással egyidőben egy oldalsó ablakban megjelenik a mondat szavainak szófajonkénti összes jelentése. És ha mindez nem elég, segítségül lehet még hívni a dativus szótárt, amely 354 ezer szópárt, 417 ezer kifejezést tartalmaz. Az általános és szleng szótáron kívül gazdasági, jogi, orvosi, műszaki, informatikai és biológiai szakszótár is található benne.

Dobos László elmondta: a korábbi változatokhoz képest két újdonságot tartalmaz a szótár, a keresésnél a több szófajjal rendelkező szavak estén megadható a szófaj, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha valakit a "use" szónak csak a főnévi jelentései érdeklik, nem kell végignéznie az igei jelentéseket. Másik újdonság, hogy a keresés mezőben szó-és szerkezettöredékekre is rá lehet keresni. Például a "use" szótári tételen belül a "use" és "of" kombinációjából álló szerkezetekre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09