iPod-csatlakozó a repülőgépeken

Genda Csongor Zoltán, 2006. november 15. 20:40
Az Apple bejelentette, hogy néhány légitársasággal szerződést kötött, hogy azok járatait a jövőben iPod-csatlakozókkal lássák el, és így kedveskedjenek az ezen médialejátszóval rendelkező utasoknak.
A számítógépgyártó megállapodott az Air France, Continental, Delta, Emirates, KLM valamint United társaságokkal, amelyek hamarosan beszerelik utasszállító légijárműveikbe azon kiegészítőket, melyek segítségével a felhasználók majd feltölthetik készülékeiket illetve az azokon tárolt videókat megtekinthetik a székek hátsó részében elhelyezett monitorokon. Az Apple képviselőinek elmondása szerint 2007 közepétől már lehetőségük lesz ezen járatok utasainak iPod-jaikat összekapcsolni a fedélzeti elektronikai rendszerrel. Szakértők szerint a mostani megállapodás következtében még nagyobb sikere lesz majd az amerikai számítógépgyártó médialejátszóinak. Az Apple azonban más légitársaságokkal is tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy azok repülőgépeit is felszereljék a praktikus iPod-csatlakozókkal.

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Biblia mint online game

Egy német fejlesztőcég megalkotta a világ legelső bibliai témájú online játékát.

2010. augusztus 27. 18:04

1,2 millió GPS-készüléket hív vissza a Garmin

A világ legnagyobb GPS-gyártójának számító Garmin bejelentette, hogy összesen mintegy 1,2 millió darab navigációs eszközt ingyenesen kicserél, mert túlmelegedő akkumulátoruk balesetet okozhat.

2010. augusztus 27. 06:35

Jitti: traffipax, baleset és más közlekedést befolyásoló eseményekről is értesíthetik egymást a felhasználók

Az idén májusban indult Jitti interaktív, a felhasználók aktivitásán alapuló közösségi forgalomfigyelő rendszer újabb fejlesztésekkel bővült. Az okostelefonon futó, pillanatnyi sebességtérképet mutató Jitti real-time adatokat közvetít arról, hogy az utakon mennyire dinamikus a közlekedés, azaz gyorsan vagy lépésben lehet-e haladni. Az új szolgáltatásokkal pedig a rendszer felhasználói már nemcsak a sebességről, de a közlekedést befolyásoló eseményekről is értesíthetik egymást.

2010. augusztus 26. 16:36

Új iPod-ok szeptember 1-jén?

Az Apple ismét nagyszabású sajtótájékoztatót tart szeptember elsején, amelyen egyes hírek szerint új, dupla kamerás iPod médialejátszók és az iTV lesznek terítéken.

2010. augusztus 26. 07:51

Ha a ruha kétszer csenget

Egy londoni ruhatervező cég bemutatott egy olyan női felsőt, amelybe beépítettek egy mobilt is, amely ugyan szerény képességekkel bír, ám telefonálni lehet vele.

2010. augusztus 25. 18:46

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu