Indulhat a Sony tv-beruházása Nyitrán - a Samsung is érdeklődik

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 23. 10:23
A japán Sony és a szlovákiai Nyitra városának képviselői szerdán aláírták az adásvételi szerződést arról a 40 hektáros területről, amelyen a japán gyár felépíti tévé-gyárát.
A nyitrai parkban létesítendő üzemben folyadékkristályos (LCD) televíziókat fognak gyártani, az építkezés várhatóan decemberben megkezdődik. A Sony szlovákiai leányvállalata már megkezdte a fehér galléros munkaerő toborzását, a fizikai dolgozókat jövő tavasszal kezdik toborozni.

A Sony 73 millió eurót tervez beruházni Nyitrán. Az üzem 3000 ezer embernek ad munkát, ebből 1500-an a hagyományos tévéket gyártó, és bezárásra ítélt trnavai Sony-gyárból érkeznek majd.

Az üzem várhatóan 2007 szeptemberében már termelni fog, teljes kapacitását várhatóan 2008-ban éri el. Az üzemben várhatóan 3 millió készüléket gyártanak majd évente.

Szlovákia egyébként pályázik a dél-koreai Samsung LCD-beruházására is. A cég 16 milliárd koronát (hozzávetőleg 560 millió dollárt) szán egy folyadékkristályos (LCD) paneleket gyártó üzem létesítésére, 2010-ig. A Samsung - amely a világ legnagyobb LCD-panel gyártója – már üzemeltet egy gyárat Szlovákiában, a gyár a termékek 99 százalékát exportálja, s Szlovákiában van a cég közép-kelet-európai logisztikai központja is.
Kulcsszavak: LCD TV Samsung +céginfo Sony

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09