A France Télécom 22 ezres leépítést tervez
A költségcsökkentés végett munkahelyeinek egy részét évek óta fokozatosan megszüntető France Télécom-ot eddig kizárólag közös megegyezéssel hagyták el munkatársai.
A Libération értesülése szerint a 2008-ig tervezett 22 ezres létszámcsökkentés magába foglalja a nyugdíjba vonulók állásainak megszüntetését (4800 fő) és a franciaországi foglalkoztatottak egy részének átirányítását köztisztviselői munkakörökbe, önkormányzati titkárnőtől matematikatanárig (4500 fő).
A 2005 végén 121 ezer embert foglalkoztató France Télécom a 22 ezres leépítés mellett hatezer állást kínál új tehetségeknek és 2008 végére 105 ezerre tervezi munkatársainak számát.
A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők elítélték, hogy a minden lehetséges csatornán kiszivárogtatott információkkal a félelem hangulatát teremtette meg a vezetőség, és így próbálja a még tanácstalanokat önkéntes távozásra bírni. A lap megkeresésére a France Télécom visszautasította a vádakat. A vezetőség álláspontja szerint még korai lenne az idei évre vonatkozó létszámcsökkentés számadatait véglegesíteni.
A legnagyobb európai távközlési vállalalt, a Deutsche Telekom 2008 után nem tervez újabb létszámcsökkentést, ezért cserébe azonban azt várja az alkalmazottaktól, hogy fogadják el bérük mérséklését és a munkaidő meghosszabbítását. - A magas személyi kiadások Németországban lehetetlenné teszik, hogy ugyanolyan számú alkalmazottat változatlan körülmények mellett foglalkoztassunk - mondta a cégcsoport személyzeti igazgatója, Heinz Klinkhammer október végén. A szolgáltatási ágazatban - véli a cégvezetés – a javadalmazás akár 50 százalékkal is meghaladja az ágazati világátlagot, így az érintett munkahelyek csak akkor őrizhetők meg hosszú távon, ha sikerül a bér- és javadalmazási rendszert következetesen piaci szinten tartani. Ha a bérszínvonal nem csökken, Klinkhammer a szolgáltatási egység eladását helyezte kilátásba. A Deutsche Telekom jelenleg egységes, úgynevezett szolgáltatási ágazatba akarja összevonni és kiszervezni a vezetékes szolgáltató T-Com és Callcenter részlegét.
A Deutsche Telekom a tíz évvel ezelőtti privatizációja óta mintegy 100 ezer alkalmazottját bocsátotta el. A jelenleg futó takarékossági program 2008-ig további, mintegy 32 ezer munkahely megszüntetését irányozza elő Németországban.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- A dolgozók jelentős része sztrájkolt a France Telecomnál a tervezett létszámcsökkentések miatt
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Sztrájk a France Telecomnál a tervezett létszámcsökkentések miatt
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
- Kiszélesedett a sztrájk a Deutsche Telekomnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvásárolná az ExtendMediát a Cisco
A Cisco bejelentette felvásárlási szándékát az ExtendMedia nevű cégre. A newtoni (Massachusetts) székhelyű vállalat a szoftveralapú tartalomkezelési rendszerek (CMS) fejlesztésében jár az élen, munkatársai többsége torontói telephelyén dolgozik.
75 éves a Fujitsu
„Az IT a jövőben nem egy befejezett terméket fog jelenteni. Sokkal inkább beszélhetünk majd élő, lélegző IT infrastruktúrákról, amelyek sokkal gyorsabban és kiszámíthatóbban változnak, mint korábban. Azért készülnek, hogy változhassanak. A nagy ugrást az elkövetkezendő néhány évben az informatika szolgáltatásként való igénybevételének modellje fogja jelenteni.” - mondta a Fujitsu globális technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.
Milliárdos károk számítógépes bűncselekmények miatt
Meghaladja az évi 10 milliárd eurót is a német cégeknek a számítógépes bűncselekmények által okozott kár. A KPMG szerdán ismertetett felmérése szerint országszerte minden negyedik vállalat lesz áldozata valamilyen számítógépes bűncselekménynek.
Aki nem vált 4-5 évente, akár 40%-kal is kevesebbet keres
Aki nem vált munkahelyet, jóval kevesebbet keres, ezért nem árt, ha időnként megmérjük magunkat a munkaerőpiacon, és az aktuális kereslet-kínálathoz igazítjuk elképzeléseinket.
A Navigator üzemeltetheti a MÁV-Start Zrt. informatikai rendszerét
A MÁV-Start Zrt. a NAVIGATOR Informatika Zrt.-t bízta meg informatikai rendszerének üzemeltetésével és karbantartásával. A NAVIGATOR többek között 1281 munkaállomás, 690 kiegészítő eszköz, és 27 szerver üzemeltetését, és távmenedzsmentjét látja el. A megbízás 1 évre szól, és több mint 60 millió forint értékű.



