Vállalatvezetési tanácsok elsőkézből

Sikerrel zárult az IVSZ első KKV konferenciája

forrás Prim Online, 2006. december 4. 15:19
2006. december 1-jén első alkalommal került megrendezésre az IVSZ KKV konferenciája, amin 75 vállalat vezetője vett részt. A pénzügyről, cégjogról, adóügyekről, pályázati és hitel-lehetőségekről, a vállalati együttműködésekről szóló előadások közös célja az volt, hogy gondolatébresztőként szolgáljanak, melyek azok a lehetőségek, amiket akár a kis és középvállalkozások is sikerrel használhatnak cégeik fejlesztése érdekében.
Az IVSZ törekvései között prioritásként szerepel a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, ennek érdekében már több olyan szolgáltatást vezettünk be, ami kiváló lehetőséget teremt tagjaink számára az IVSZ-en belüli információk és tudás kihasználására. A KKV konferencia programjának összeállításakor az volt a fő szempontunk, hogy leginkább azokban a vállalati tevékenységeket érintő kérdésekben adjunk támogatást, információt, ahol a KKV- k általában külső segítségre kell, hogy építsenek. A jogi, pénzügyi és értékesítési témakörben felvonultatott előadások során olyan gyakorlati példákat szeretnénk felvonultatni, amit akár már holnap tudtok a saját cégetekbe adaptálni - mondta Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke megnyitóbeszédében.

Egyed Géza, a GKM szakállamtitkára köszöntőbeszédében kiemelte: „Magyarországnak egyetlen lehetősége van az Európán belüli fejlődésre: A gazdaságot a tudásalapú társadalomra kell építenünk és a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatokban kell az élre törnünk”.  Beszédében kitért a GKM második Nemzeti Fejlesztési Tervben megvalósuló Gazdaságfejlesztési Operatív Programjára, amelyben kiemelt fontossággal bírnak az innovációs és K+F projektek, a megfelelő üzleti környezet, az ipari-üzleti parkok, a technológia inkubátorok és a start-up vállalkozásokat segítő infrastruktúrák támogatása. Az államtitkár hozzátette: Az IKT tartalom minden progresszív gazdaságfejlesztési program alapeleme kell, hogy legyen, a támogatások körében pedig olyan tevékenységek is bekerültek, mint a vállalatirányítási rendszerek beszerzése, az e-kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztések (e-bizalom, minősítések, logisztikai háttér) valamint a hátrányos helyzetű térségek szélessávú infrastruktúra hálózatának kiépítése.

Novák Csaba (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség GVOP – IH, igazgató) az NFT2 pályázati lehetőségek és várható támogatási formákról szóló előadása a konkrétumokról szólt: hol, hogyan milyen források lesznek elérhetőek. Kitért arra is, hogy mik lesznek a második NFT intézkedéseinek technikai, gyakorlati részletei: Lesznek-e könnyítések-nehezítések a vállalkozóknak szóló pályázatok végrehajtása, pályáztatása során, illetve hogyan juthatunk hozzá a tervezett tőke/hitelprogramokhoz.

Az Állami hitelprogramokról, tőkeprogramokról Aladics Sándor (Magyar Fejlesztési Bank, vezérigazgató-helyettes) beszélt. Az MFB és kapcsolódó cégei által kezelt hitel és tőkeprogramok bemutatása konkrét adatokkal, az MFB 2007 évi terveinek felvázolása. Ez utóbbiban az IVSZ-nek is lehet szerepe: A fejlesztési bank 2007-ben elindít ágazati hitelprogramokat is, amelynek keretében mintegy 3mrd forinttal szeretnék az infokommunikációs iparágat forráshoz juttatni. Az IVSZ 2006 tavasza óta együtt dolgozik az MFB kollégáival a program kidolgozásán, ez a munka így a jövő év elejétől új lendületet vehet és reményeink szerint 2007-ben az IVSZ közreműködésével valósulhat meg az IKT hitelprogram.

Az Elérhető pénzügyi források, hitelek címmel tartott előadást Katona Ágnes, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány hitelezési igazgatója, melyben az előzőhöz kapcsolódóan az egyéb pénzügyi források és hitelprogramok gyakorlati oldalról történő bemutatására, kiemelten a mikro- és kisvállalkozások hitelkérdéseire koncentrált.

Rétfalvi György (ITDH, vezérigazgató) a Külpiaci megjelenés lehetőségeiről beszélt: Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy az európai informatikai kiállítások látogatásához a KKV-k támogatást kapjanak, az ITDH tevékenysége hogy tudja segíteni a kisebb cégek napi munkáját, illetve milyen hatékonysággal működnek a rendszeresen szervezett üzletember-találkozók. A 2007 évi tervekről szólva Rétfalvi György megemlítette, hogy szeretnének cégre szabott exportsegítő programot elindítani, amely során egy-egy cég közvetlen és hatékony segítséget kap a külpiaci megjelenéshez.

Árva Tímea (Árva és Sótonyi Ügyvédi Iroda) előadásában átfogó képet kaphattunk arról, hogy a társasági törvény 2006-ban történt változásai milyen konkrét, gyakorlati következményekkel járnak. Ugyancsak az idei változásokra koncentrált „Adóügyek, változások” című előadásában  Vincze Márta (Navigator kft. igazgató) a garantált minimálbér és az elvárt járulékfizetési minimum tudnivalóiról, a foglalkoztatóválasztási lehetőségeiről, a tagi hitel lehetőségeiről szólt. Az előadás kifejezetten azokra a fontos körülményekre, lehetőségekre koncentrált, amelyeket 2006. december 31-ig lehet csak kihasználni.

Wolf Gábor (Marketing Commando) a hatékony kisvállalati marketingeszközökről szóló eladásában konkrét tanácsokkal, javaslatokkal szolgált, hogy az IKT KKV cégeknek is érdemes marketing- és PR-eszközöket használni. Kátai Szabolcs, az IVSZ szakértője az IKT piac jellemzőiről, várható trendjeiről tartott előadást.

Vityi Péter (Microsoft Magyarország, vezérigazgató) és Veres Zsolt (SAP KKV kereskedelmi igazgató) a multinacionális vállalatok és a KKV-k lehetséges együttműködési területeit vázolták fel.

A KKV konferencia prezentációi
Kulcsszavak: konferencia IVSZ

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innováció mentén szakad ketté a hazai vállalati szektor

Az RnD Strategy Kft. közösen a Kantar – Hoffman nemzetközi piackutató céggel az elmúlt 20 év legátfogóbb innovációs kutatását végezte el 2022 júliusában. A kutatás a soft kvóta régióra és fő nemzetgazdasági ágazatokra vonatkozva zajlott; ezek a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatás.

2022. október 2. 14:18

Több év kihagyás után sem lehetetlen visszatérni a munkaerőpiacra

Több éves kihagyás után gyakran egy konferenciahívás elindítása sem magától értetődő a munka világába visszatérők számára, megkopik a szakmai és nyelvtudás. Ebben segít a Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja, amelyet hetedik éve hirdet meg Budapesten a globális pénzintézet. A 16 hetes képzés azoknak segít, akik legalább egy év kihagyás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. A programra 2022. október 30-ig lehet jelentkezni.

2022. október 2. 11:51

Tajvani eszközökkel innoválják a magyar energiaipart

A világ egyik vezető ipari informatikai berendezéseket gyártó és fejlesztő vállalata, a tajvani székhelyű Moxa szeptemberben legnagyobb magyarországi partnereihez látogatott, hogy bemutassák legújabb fejlesztéseiket, amelyeket elsősorban a transzformátor-alállomásokon keletkezett igények és a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű elterjedése inspirált.

2022. október 1. 10:13

Rendszerváltozások: az átláthatatlan vállalati informatika az innovációt is megöli

A verseny által kikényszerített folyamatos költségcsökkentési spirál, a munkaerőhiány pótlására fejlesztett informatikai megoldások és robotizáció, valamint a technológia fejlődése mind a digitalizáció irányába hat. Ennek következtében komplex, sok területet lefedő, integrált rendszerek és célrendszerek jelennek meg a vállalati IT-környezetben. 

2022. szeptember 30. 15:15

Hazánkba is megérkezett a felújított okostelefonokat értékesítő startup

A világ négy vezető telefonmárkájának (Apple, Samsung, Xiaomi és Huawei) mintegy 300 különböző modellje érhető el nagyon kedvező áron a Rejoy.hu-n, a felújított telefonok újonnan indult piacterén. Ezek nem egyszerűen használt telefonok, a szigorú tesztelési- és alapos tisztítási folyamatot követően a cég 12 hónapos garanciát vállal mindegyikre. A Rejoy sikeres üzleti modellje már két országban bizonyította működőképességét, a cég pedig 8 millió eurós befektetést kapott az eMAG Ventures-től.

2022. szeptember 29. 20:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38