VOIP migráció - a meglévő ISDN alközpont VOIP-osítása
Új fogalom a vezetékes távközlésben
A szakmában régóta köztudott: a VOIP (interneten át olcsóbb, gyakran ingyenes telefonálás, ilyen pl. a Skype) napjaink legdinamikusabban fejlődő távközlési megoldása. A növekedés mértéke a tengerentúlon már elérte az évi hetven százalékot, piaci elemzők szerint pedig egy-két éven belül eléri azt a kritikus tömeget, ahonnan már nincs visszaút.
Arra a kérdésre, hogy szeretne-e telefonszámlát csökkenteni 2007-ben, valószínűleg minden cégvezető egyértelmű igennel felelne. Arra a kérdésre, hogy mindezt hogyan tervezik megvalósítani, már kevesebben tudnának konkrét választ adni, de a válaszok között ott szerepelne a bűvös VOIP kifejezés is. Ellenben teljes egészében lecserélni a komplett vezetékes telefonrendszert egy olcsóbb percdíjakat kínáló VOIP telefonközpontra - elenyésző hányaduk tervezné.
VOIP migráció: a meglévő ISDN alközpont VOIP-osítása
A VOIP migráció épp erről szól: hogyan lehet úgy VOIP-osítani (értsd: olcsóbbá, ingyenessé tenni egy cég telefonforgalmát) úgy, hogy ne kelljen kihajítani a nemrég drága pénzen beszerzett ISDN telefonközpontot. Egyszerűbben: marad a régi központ, de alkalmassá tesszük VOIP hívásokra is. A migráció során öregedő alközpontunk mintha szárnyakat kapna: egy csapásra hagyományos vezetékes kommunikáción túl IP telefonálásra alkalmas lesz, sőt számos, csak az IP telefonközpontokra jellemző extrával bővül tudása.
Ilyen például:
1. hangrögzítés, (egy gombnyomásra vagy automatikusan)
2. távmunka-támogatás, (a világ akár másik részén lévő távoli mellékekkel ingyenes kommunikáció)
3. személyre szabott hangposta (e-mailben továbbítja az üzenetet)
4. videó-telefon, táv-konferencia (ha mindkét fél videotelefont használ)
A helyzet nagyon hasonló mint a kilencvenes években a ISDN megjelenése idején volt: ott is úgy tudtuk migrálni analóg vonalunkat ISDN-re, hogy megtartottuk telefonszámunkat és telefonközpontot sem kellett cserélnünk.
A köztes megoldás: vezetékes-VOIP átjáró
"A migrációs projektekben a költséghatékony megoldás VOIP gateway (jelentése: átjáró, azaz a hagyományos beszélgetést VOIP-ossá átalakító készülék) csatlakoztatása a telefonközponthoz” - igazít el Sándor Zoltán a VOIP telefonközpontokat is szervizelő Gloster telekom ügyvezetője. Egy „átjáró” a telefonközpont szemével nézve ugyanolyan fővonal mint amit vezetékes szolgáltatótól kapunk, épp ezért az átállás fájdalommentesen és gyorsan végbemehet.
Nem kell újra tanulni a telefonálást sem
A VOIP migráció legnagyobb előnye, hogy már a jövő hónapban érezhető lesz a telefonszámla csökkenése, hisz az eddig drága vezetékes szolgáltató helyett a hívások az olcsóbb, vagy gyakran ingyenes VOIP szolgáltatón keresztül valósulnak meg. (Az, hogy egy hívás mikor fizetős és mikor ingyenes, erről szólt előző cikkünk). A projekt során a meglévő vezetékes alközpont nem került lecserélésre ezért régi berendezések megtarthatóak úgymint:
1. asztali alközponti rendszertelefonok,
2. analóg faxok,
3. banki modemek,
4. riasztóközpontok,
5. analóg telefonkészülékek,
6. GSM adapterek,
7. PIN kódok
...és a telefonálási szokásokon sem kell változtatni!
Új központnál olcsóbb a migráció
A migráláshoz szükséges analóg VOIP átjárók kb. 20-25 ezer forintért szerezhetők be a piacon. Okosabb ISDN telefonközponthoz ISDN átjáró dukál, ennek árát viszont borsosabb százezer - százötvenezer forintos árszínvonalon keressük. Ehhez még hozzá kell adni a telepítés és a telefonközpont programozásának díját. Ez a beruházás egy átlag 100 ezer forintos havi számla esetén 2-3 hónap alatt behozza az árát. „Egy teljesen új VOIP alközpont árának kb. negyede” - világosít fel Sándor Zoltán. De minden migrációs projekt egyedi: mindenképpen kérjük szakember tanácsát, egyedül semmiképp sem tanácsos belevágni.
2007 a Hybrid központok éve lehet
"2007-ben az IP telefonok és telefonközpontok mellet a legnépszerűbb vállalati VOIP-os megoldások az un. hybrid telefonközpontok lesznek” - azaz olyan alközpontokra lesz a legnagyobb a piaci kereslet, amelyek még alapjaiban hagyományos ISDN alközpontok, de már alkalmasak VOIP kommunikációra. Ezeket a készülékek már eleve VOIP képesen (ha úgy tetszik „migráltan") kerülnek telepítésre. A végfelhasználónak pedig nincs más dolga mint szerződést kötni egy neki szimpatikus VOIP szolgáltatóval és élvezni a csökkentett percdíjakat.
forrás: www.alkozpont.net
Kapcsolódó cikkek
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Freecall: egy alternatíva az ingyenes telefonálásra!
- Cisco IP telefóniát vezetett be a Richter Gedeon
- Ne vegyél telefonközpontot: töltsd le ingyen!
- Kombinált internetcsomagok a T-Online-tól
- Kkv alközponti megoldások VoIP-kiterjesztése költséghatékonyan
- A PanTel és a Wiera kísérleti mobil VoIP szolgáltatást indít
- Percdíj nélkül csengetnek itthon a külföldi telefonszámok
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip
Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*
Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője
A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.
Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro
Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását.
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.