A számítógép és az agy: 34 év után újra megjelent Neumann utolsó munkája

forrás Prim Online, 2006. december 12. 15:33
Neumann János a Yale Egyetem felkérésére készítette, előadni azonban már nem tudta előadásanyagát. A számítógép atyjának utolsó, most a NetAcademia gondozásában kiadott műve a maga idejében hatalmas vitát kavart. Az újrafordított könyv jelentőségét mutatja, hogy az agy és a számítógép működésének összehasonlítása ma is meghatározó gondolat mind a gondolkodástudományban, mind az informatikában.
1955 elején az amerikai Yale Egyetem védnöksége alatt működő Silliman Lectures – az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legkiválóbb akadémiai előadássorozatának – képviselői a világ vezető tudósai között a magyar matematikust is felkérték egy kéthetes szimpózium megtartására.
Mivel Eisenhower elnök éppen akkor nevezte ki őt az Atomenergia Bizottság egyik tagjává, Neumann János kérésére a tervezett előadássorozatot egyetlen hétre rövidítették. Végül nem a tudós hivatali elfoglaltságai, hanem tragikus betegsége és korai halála akadályozta meg, hogy Neumann megtartsa előadásait, melyekre több hónapon keresztül készült. A gondolatok szerencsére nem vesztek el, a kéziratokat a Yale Egyetem nyomda alá rendezte, majd saját védnöksége alatt publikálta.

A számítógép és az agy inkább könyvecske, mint rendszerező szakirodalom, megjelenésekor mégis hatalmas vitát kavart. Így az emberi agy és a számítógépek „aktív alapkomponenseinek” különféle jellemzőit pontról-pontra összehasonlító mű évtizedekre meghatározta a kognitív pszichológia, az agykutatás, a mesterséges intelligencia elméletek és a robotika egyes alapkérdéseit.
„Neumann János nem csak a számítógép atyja, de a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója is volt. Az emberi elme számításokkal kapcsolatos működését a modern számításelmélettel, az adott korszak számítógépes ismereteivel, valamint a tapasztalati agykutatás eredményeivel összehasonlító műve ma is aktuális kérdéseket feszeget” – emelte ki Fóti Marcell, a könyvet kiadó NetAcademia Oktatóközpont vezetője.

A könyv egyébként csekély példányszámú kiadásban, A számológép és az agy címen a 60’-as, majd a 70’-es évek elején is megjelent magyarul, az újabb megjelenésre így több mint 30 évet kellett várni. A matematikus feleségének, Neumann Klárának megható előszavát is tartalmazó mű kiadásának jogát a NetAcademia közvetlenül a Yale Egyetemtől kapta meg. A számítógép és az agy újrafordított, számos lábjegyzettel és magyarázattal ellátott változata néhány héten belül kapható lesz a nagyobb könyvesboltokban, de már most megrendelhető a kiadó weboldalán keresztül.

Kapcsolódó webcím:
https://www.netacademia.net/book.aspx
Kulcsszavak: tudomány könyv Neumann

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27