Nincs vevő a BenQ Mobile-ra

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 4. 08:05
Bár az elmúlt héten száz körüli volt az érdeklődők száma, szerdán délig egyetlen konkrét vételi ajánlat sem érkezett a BenQ Mobile német mobilgyártóra.
A cég csődgondnokának szerdai közlése szerint az érdeklődőkkel folytatott tárgyalások azon futnak zátonyra, hogy mekkora forgalom lenne elvárható a cégtől. A BenQ Mobile a negyedik negyedben csak 51 millió eurós forgalmat bonyolított, ezt eredetileg 391 millió euróra tervezték. A cég még 260 dolgozót foglalkoztat termékeinek kifutó termelésében, a korábbi 3 ezer főből. Ebből 160 főt január végéig foglalkoztatnak a gyártásban, százan pedig az adminisztrációs feladatokat látják el. 500 dolgozó már a múlt hónapban felmondott, többségükben a Siemensnél - a BenQ Mobile korábbi tulajdonosánál - találtak másik munkát.

Kedden hivatalosan is kimondták a német BenQ Mobile csődjét, miután a cég már három hónapja bejelentette összeomlását. Működése hivatalosan is leáll, jelenleg már csak a kifutó termelés folyik. Az illetékes bíróság már megindította a csődeljárást.

A október elején csődvédelmet kért németországi mobilgyártó vállalatára a tajvani BenQ elektronikai óriáscég: vesztesége az idei második negyedévben 60 millió euró volt, működésének kezdete óta 840 millióra nőtt.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mérnöki válaszok a klímaváltozás hatásainak csökkentésére

Ökológia és Gazdaság Fórum néven új interdiszciplináris munkacsoport alakul a Magyar Mérnöki Kamarában, amelynek célja, hogy a Föld ökológiai állapotának romlása és a klímaváltozás miatti kihívásokra mérnökileg megalapozott és szakmailag koordinált válaszokat és javaslatokat adjon.

2020. február 24. 16:20

Digital Health Summit – minden, amit ma tudhatunk a jövő egészségiparáról

Vajon elvégezheti egy robot a műtét utáni rehabilitációt, úgy, hogy a terapeuta több ezer kilométerről figyeli a gyógyulást? Miért lehet jó ötlet a digitalizált receptfelírás az orvosnak, betegnek és persze a finanszírozónak egyaránt? Kinek, mikor és hogyan érdemes befektetni a digitális egészségügybe? Izgalmas kérdések, viták és valódi válaszok várják a résztvevőket a digitális egészségügy első hazai konferenciáján, 2020. február 27-én.

2020. február 24. 13:22

Előre törnek az adatvezérelt kommunikációs csatornák

Nyolcadik alkalommal készítette el az Inspira Research a reklámpiac hirdetői percepcióját mérő Marketing Mood Barometer kutatását. A 2020-as adatok egyértelműen mutatják az adatvezérelt, sőt a hagyományos direktmarketing területek egyre kedvezőbb hirdetői megítélését. 

2020. február 24. 12:53

Újabb termékek a Dell Technologies kínálatában

A Dell Technologies új peremhálózati megoldásokat jelentett be, melyek segítenek a vállalatoknak feldolgozni és értékes információvá alakítani a legváltozatosabb helyekről származó, több milliárd eszközben rejlő adathalmazt. A bővített portfólió olyan innovációkat tartalmaz mint a kompakt edge szerver, egy kisméretű moduláris adatközpont, továbbfejlesztett telemetriafelügyelet és egy streamelemző platform.

2020. február 24. 09:24

Az IKT szektor ökológiai lábnyomáról jelentett az Ericsson

A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk, különösen a jövőre vonatkozó várakozások terén. Ennek az ökológiai lábnyomnak a meghatározása nem ördöngösség, de ismerni kell hozzá a technológiát, annak fejlesztését és használatát. Számos becslés elérhető erről, megnehezítve a laikusok dolgát, ha meg szeretnék érteni a tényleges helyzetet. Az Ericsson IndustryLab legújabb anyaga az információ- és kommunikációtechnológiai ipar (IKT) ökológiai lábnyomának összetevőit vizsgálta és mindazt, amit a digitális életformánk környezeti hatásairól tudnunk kell.

2020. február 23. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03
online sportfogadás