India kérésére cenzúrázzák a Google Earth-öt

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 5. 19:44
A Times of India hírül adta, hogy a Google eleget tesz az indiai kormány követeléseinek, és eltávolítják a nemzetvédelmi szempontból fontos objektumokról készült fotókat a Google Earth-ből.
A lap beszámolója szerint az indiai katonai bázisok, atomerőművek, repülőterek valamint más lehetséges célpontok nem lesznek láthatóak a jövőben a Google Earth-ön, ugyanis a vállalat munkatársai elhomályosítják az ezen területekről készült felvételeket. Az indiai kormány már 2005-ben felszólította a térképszolgáltatás üzemeltetőjét, hogy távolítsanak el néhány műholdképet adatbázisukból, azonban az amerikai cég csak most 2007 elején kész teljesíteni ezt a kérést. Az ázsiai ország attól tartott ugyanis, hogy különböző terrorista szervezetek a Google Earth-ből vett fotók alapján hajtanak majd végre célzott támadásokat a hadászati létesítmények és más, stratégiai szempontból fontos objektumok ellen.
Hogy az indiai kormánynak valóban van oka az aggodalomra, azt az is bizonyítja, hogy iraki terroristák a Google Earth segítségével azonosították be korábban az ottani brit katonai bázisokat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás