Mozgással irányított számítógép

MTI Sajtóadatbank, 2007. február 14. 10:39
A bonni egyetem kutatói képesek kézmozdulatokkal irányítani számítógépeket: a rendkívül gyors és hatékony módszer, gyermek- és felnőttkézzel egyaránt működik, s az eljárás forradalmasíthatja az úgynevezett 3D-s (háromdimenziós) felhasználásokat - adta hírül a Die Welt című hamburgi napilap internetes kiadásában.
A bonni egyetem komputergrafikai munkacsoportjában handtrackingnek nevezik az eljárást: három kamera követi az ember ujját, egy számítógép pedig a mozgásokat parancsokra fordítja le. "Az egész nagyon precízen, gyorsan és intuitív módon működik" - nyilatkozta Marcus Schlattmann, a projekt vezetője.

Egy bemutató során virtuális repülést hajtottak végre: kézmozdulatokkal vezéreltek az Alpok fölött egy virtuális repülőgépet. Az eljáráshoz háromdimenziós szemüveget használnak, amely által térbeli elhelyezést kapnak a képek. 

Kahlesz Ferenc, a bonni egyetem másik kutatója elmondta: az eljárás különlegessége, hogy külső segédeszköz nélkül képes működni. Eddig ahhoz, hogy a kézmozdulatokat valós időben, nagy pontossággal követni tudja a számítógép, legalább az ujjat be kellett színezni, hogy a szoftver könnyebben tájékozódjon, vagy pedig egy úgynevezett adatkesztyűre volt szükség, amely rádiójelek vagy kábel segítségével tájékoztatta a számítógépet a kéz állásáról. A bonni eljárás viszont rugalmasabb, mindegy, hogy egy gyerek keze, vagy egy kőműves tenyere, a kamerák pontosan felismerik, milyen irányba mutat a felhasználó, és hogyan tartja a kezét.

A legtöbb számítási feladatot a grafikus kártya végzi, amely szintén nem különleges modell, mert hasonlókat szerelnek be az otthoni használatra szánt gyors számítógépekbe.

További előny, hogy az eljárást nem kell külön telepíteni, ahogy a kéz a kamerák látókörébe kerül, a tracking - követő - szoftver bekapcsol, noha más eljárásoknál a felhasználót felszólítják arra, hogy a kezét egy meghatározott helyzetben tegye egy adott helyre.

Az új módszert egyébként nem elsősorban játékok céljára szánták, még akkor sem, ha általa a Playstation vagy az X-box az eddigieknél sokkal intuitívabb módon irányítható. A kutatást egy európai uniós projekt keretében végzik Bonnban, amelynek az a célja, hogy lehetőség szerint természetes kapcsolatteremtést hozzanak létre ember és gép között.

Az ilyen és hasonló módszerek például a gyógyításban lehetnek nagyon hasznosak, így a komputertomográfia területén. A grafikus programok részletes háromdimenziós képeket állítanak elő a beérkezett adattömegekből, és a szoftver segítségével lehetővé válik, hogy az agyban egy daganathoz navigáljon az orvos, minden szemszögből megnézze és kitakarja a környező szövetet, amely zavarja a látást, s az új eljárással jóval egyszerűbb és természetesebb a művelet, mint egy hagyományos egérrel - idézte a Die Welt online kiadásában a bonni szakértőket.
Kulcsszavak: jövő

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05