Samsung: 60nm-es, 1Gbites DDR2 DRAM lapka

Széll Zoltán, 2007. március 3. 18:21
A Samsung bejelentette, hogy megkezdte a 60nm-es 1Gbites DDR2 DRAM lapkák szállítását nagy mennyiségben. A memórialapkák 512MB, 1GB és 2GB kapacitású DIMM-ekben kaphatók.
A dél-koreai óriás a lapka első mintáit 2005-ben mutatta be, de a tömeggyártás megkezdéséig 1 évre volt szüksége. Ma az integrált áramkörgyártók a legtöbb memóriaterméket 80nm-es, vagy nagyobb technológiával készítik. A Samsung a világon az első olyan cég, amely a memórialapkák gyártásához 60nm-es technológiát használ, de ezekből igazi tömegtermék csak 2008-ban lesz.

A Samsung 2006. augusztusban jelentette be, hogy a világon elsőként megkezdték a 80nm-es 1Gbites DDR2 lapkák tömeggyártását. A kisebb méretek használatával több lapka „szabható” ki egy szilíciumostyából, amely az önköltség csökkentésével a lapkák árát „lefelé hajtja”.

Az új 1Gbites DDR2 SDRAM lapkákat a Windows Vista operációs rendszerhez optimalizálták, amely a korábbi Windows operációs rendszerekhez képest nagyobb memóriát képes kezelni, de az is igaz, hogy a Vista elődjeinél 2-3-szor nagyobb minimum memóriát igényel.

Kulcsszavak: Samsung memória

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A lézernyomtatók lecserélésével rengeteg szén-dioxidot takarítanánk meg

Sokakat érint a rezsi változása, magánembereket és cégeket egyaránt. Akár még csak tervekben, akár már konkrét tettekben, de megindult a felkészülés arra, hogy az energiafelhasználással amennyire csak lehet, spóroljunk. Az irodában jelentős megtakarításokat érhetünk el azzal, ha a régi, korszerűtlen berendezéseket, modern változatra cseréljük, különös tekintettel a nyomtatóra, amiről talán nem is gondolnánk, mennyi energiát és ezáltal pénzt nyel el.

2022. augusztus 19. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Indul a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. augusztus 15. 12:31

Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél

2022. augusztus 11. 11:21

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40