Végre Európában a PS3

Milkovits Gábor, 2007. március 23. 20:53
A Sony pénteken 0 órakor piacra dobta Európában a PlayStation 3 játékkonzolt, a sajtóbeszámolók szerint az amerikai és japán starthoz képest viszonylag lanyha érdeklődés mellett.
Az európai fővárosok közül a legtöbben Londonban vállalták a többórás éjszakai sorban állást a konzolért, ami nem véletlen, mivel a Sony az első néhány száz kora hajnali vevőnek ingyenes HD TV készüléket adott a PS3-hoz, és taxival haza is fuvaroztatta őket. A párizsi Eiffel torony közelében egy hajón rendezett hivatalos premieren viszont már több volt az újságíró, mint a vásárló, és az amszterdami üzletekben sem kellett tolongania annak, aki péntek hajnalban PlayStation 3-hoz szeretett volna hozzájutni. A berlini Sony Centre előtt ugyanakkor több százan, és a prágai fő helyszínen is száz fölötti számban álltak sorba a készülékért éjfél előtt. Budapesten a Mamut bevásárlóközpont üzletei nyitottak ki éjfélkor, ahol ekkor az előrendelt készleten felül még 40 darab PS3 várt gazdára, a maguk egyenként 165 ezer forintos árával. A BBC beszámolója szerint a Microsoft több helyen ellenreklámot csinált a Sony konzolnak: a londoni Virgin Megastore előtt például egy Xbox 360 weboldalt reklámozó székeket osztottak a PS3-ra várakozóknak,  Párizsban egy Xbox 360 feliratú „ellenhajó” cirkált fel-alá a Szajnán, az említett oldalon pedig „Elkéstél Sony” felirattal találkozhattak az internetezők.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az öreg kontinensen egyelőre csak a drágább, 60 GB-os verzió kapható, ráadásul olyan hardver-változtatással, amely nem támogatja a PS2-játékok jelentős részének futtatását. A Sony mintegy 1 millió PlayStation3-at tervez eladni Európában az első néhány hónapban, egyes elemzők szerint azonban a kereslet inkább 500-700 ezret feltételez. Amerikában eddig 1,1 millió PS3 fogyott, míg az egy évvel régebben forgalmazott Xbox 360-ból 2,2, a szintén csak tavaly november óta kapható Nintendo Wii-ből pedig 1,9 millió példányt adtak el. A J. P. Morgan hosszú távú előrejelzése szerint a nyertes a Wii lesz, amelyből teljes életciklusa alatt 100 milliót fognak értékesíteni világszerte, míg a Sony PS3-ból 60-65 milliót, az Xbox 360-ból pedig 40-45 milliót.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05