PDA kivehető mobiltelefonnal

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 15. 14:41
Egy most levédetett 2 az 1-ben megoldás a PDA és a mobiltelefon funkciókra összpontosít, ám meglehetősen eredeti módon, a néha túl nagy PDA-ból szükség esetén ki lehet emelni a könnyű kis mobiltelefont.
A PDA-kkal szembeni leggyakoribb kifogás, hogy funkcióik által megkövetelt méretük sokszor túl nehézkessé teszi őket. A megfelelő méretű kijelző és a kezelhetőséghez szükséges billentyűzet együttesen olyan méretet adnak ki, mely a mai egyre kisebb és karcsúbb mobiltelefonok világában már valóban túl nagynak hathat. Egy most szabadalmaztatott megközelítés ezt az ellentmondást úgy kívánja feloldani, hogy egy külön is teljesen üzemképes mobiltelefont helyez el a PDA-ban, ez szükség esetén egyszerűen kivehető a nagyobb készülékből. A megoldás számos előnnyel rendelkezik, hiszen a méretkülönbség mellett a két készülék két külön akkut is tartalmazhat, így megnövelve együttes üzemidejüket. Jelenleg nem csak ez az izgalmas elképzelés kínál megoldást a nagy kijelző-sok gomb kontra méret dilemmára, hiszen az érintőképernyős készülékek egyesíteni tudják a két funkciót egyetlen felületen. Ez a kijelző típus azonban még nem kellően kiforrott, és a felhasználóknak is meg kell szokni egy új platform használatát, ami jó ideig eltarthat, így valóban lehet létjogosultsága az újfajta 2 az 1-ben PDA-nak.
Kulcsszavak: pda mobiltelefon

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Samsung Galaxy W teszt

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu