Az MT közgyűlése megszavazta az osztalékjavaslatot

MTI Sajtóadatbank, 2007. április 27. 08:47
Megszavazta az igazgatóság részvényenként 70 forintos osztalékjavaslatát Magyar Telekom (MT) Nyrt. közgyűlése csütörtökön Budapesten.
A részvényesek 99,86 százaléka támogatta az igazgatóság javaslatát, amely szerint a 2006. évi adózott eredményből 72,993 milliárd forintot osztalékként kifizet, 15,405 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyez a társaság. A döntés szerint a társaság a KELER Zrt.-n keresztül május 24-től fizeti ki az osztalékot.

A közgyűlésen a részvényesek 66,91 százaléka képviseltette magát. A 2006. évi beszámolót 1.131,595 milliárd forint főösszeggel, illetve 87,464 milliárd forint eredménnyel szavazták meg. A közgyűlés igazgatósági tag lett Földesi István, Gálik Mihály, Michael Günther, Klaus Hartmann, Horst Hermann, Thilo Kusch, Chirstopher Mattheisen, Frank Odzuck, és Ralph Rentschler. Felügyelőbizottsági taggá választották 2010 május végéig Farkas Ádámot, Illéssy Jánost, Kadlót Gellértet, Kerekes Sándort, Konrad Kreuzert, Koszorú Istvánt, Pap Lászlót, Szapáry Györgyöt, Varju Györgyöt, Vermes Pétert.

A részvényesek az igazgatósági tagok javadalmazását havonta 364 ezer forintba, az elnökét pedig 546 ezer forintban állapították meg. A közgyűlés a felügyelő-bizottsági tagoknak havonta 294 ezer forintot, az elnöknek pedig 448 ezer forintot szavazott meg.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a tavalyi éves beszámoló ismertetésekor kifejtette: a cég pénzügyi helyzete megengedi, hogy a vállalat továbbra is nyitott legyen cégek felvásárlása iránt belföldön és a régióban egyaránt.

Az elnök-vezérigazgató konkrét akvizíciós terveket nem vázolt fel, csak annyit mondott, hogy magas hozzáadott értéket előállító társaságok jöhetnek szóba. A Magyar Telekom hangsúlyt kíván fektetni a tartalomszolgáltatásra, igyekszik jobban kihasználni például a tulajdonában lévő iWiW internetes kapcsolati hálót - fűzte hozzá.

Christopher Mattheisen azt is közölte: az MT az egyre erősebb versenyben az ügyfeleiket a szolgáltatások javításával kívánja megtartani úgy, hogy eközben a vállalat hatékonysága, termelékenysége is nőjön.
Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05