Sikerült számítógéppel modellezni egy agyféltekét

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 30. 15:39
Az IBM szuperszámítógépének sikerült az emberi agynál kisebb, de hasonló felépítésű egéragy egyik féltekéjének működését szimulálni, ez óriási siker, hiszen eddig gondolkodásunk központja szinte fehér folt volt.
Az gyakorlati orvostudomány a mai napig meglepően keveset tud az emberi agyról, melynek visszarettentő összetettsége eddig inkább a teóriák számát növelte, mint a tényszerű megállapításokét. Az egyik első nagy lépés lehet ennek megváltoztatására az IBM Almaden Research Lab műhelyének BlueGene L gépe által elért fél egéragy-szimuláció.

A gond az, hogy igen nehezen modellezhető egy olyan rendszer, melyben 8000 neuron 6300 szinapszissal működhet a legkülönfélébb módokon. A kutatást vezető csapat a kis agyméret ellenére hihetetlen számítási nehézségekbe ütközött, nem véletlen, hogy az IBM egy 4096 processzort tartalmazó szuperszámítógépét vették igénybe, ahol minden egyes processzorhoz 256 MB memória tartozik. Ez a félelmetes számítási teljesítmény közel sem ér fel a vizsgált agyéval, így a teszteket végző szuperszámítógép tízszer lassabban teljesített, mint egy egérke fél agya. A teszteket a sikeres szimuláció után tovább folytatják, a cél a természetes agyműködéshez minél jobban hasonlatos modell megteremtése.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50