Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért

forrás Prim Online, 2007. május 9. 14:14
Az Ügy címmel folytatódik a Magyar Telekom és a TV2 közös, non-profit alapítványok munkáját bemutató, dokumentumsorozata májusban. A sorozat után a Magyar Telekom 8 millió forint adományt fog szétosztani az alapítványok között. Az összegek elosztásának mértéke a TV2 nézőinek szavazatától (telefonos hívás vagy sms) függ. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három film szereplője 1-1 millió forint adományban részesül. A Magyar Telekom hálózatából küldött szavazatok ráadásul tovább növelik az adomány mértékét, hiszen minden egyes szavazat 200 forint segélyt jelent annak az alapítványnak, amelyre a néző szavazott.
A filmek valóságos történeteket mutatnak be, olyan szereplőkkel, akik társadalmi problémák megoldásán dolgoznak: hátrányos helyzetű emberekért, krízishelyzetbe került társainkért, nehéz sorsú közösségek fejlesztéséért stb…

A Magyar Telekom és a TV2 a 2006-os Ügy sorozat sikerén felbuzdulva döntött a folytatásról. Az akkor bemutatott négy alapítvány munkáját jelentősen segítették a tévénézők, a Magyar Telekom és a TV2. Pédául a fődíjas Lelenc Kutyamentő Egyesület az akkor befolyt adománynak köszönhetően, jóval több kóbor állatot tud megmenteni most, mint korábban.

Az Ügy új sorozata 2007. május 10-től, ismét csütörtök éjjelenként kerül sugárzásra a TV2-n.

Az első részben a Kutyával az Emberért Alapítvány mutatkozik be, amely a mozgás- vagy értelmi sérült gyerekek gyógyításához szükséges kutyák kiképzésével foglalkozik, és ehhez kér segítséget, hiszen sokkal több ilyen terápiás állatra van szükség. Egy héttel később a szenvedélybeteg, drogfüggő fiatalokat segítő Vándorok a Viharban Alapítványról láthatunk egy filmet. Május 24-én a Muzsikáló Egészség Alapítvány munkájába pillanthatunk be, amely egy - sajátos nevelési igényű gyerekek szereplésével tartott - zenés előadásához keres támogatást. A május 31-i, utolsó rész pedig az Ócsai Madárvárta Egyesületről szól, amely leégett oktatóháza újjáépítéséhez kér segítséget. A sorozatban szereplő alapítványokat pályázat alapján független, társadalmi zsűri választotta ki.

A tévé előtt ülők segíteni tudják az alapítványok áldozatos munkáját: telefonos szavazással (hívás  vagy sms) dönthetnek arról, hogy melyik alapítvány, milyen mértékben kapja a Magyar Telekom által felajánlott adományokat. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három film szereplője 1-1 millió forint adományban részesül.

A Magyar Telekom (T-Com, T-Mobile) hálózatából leadott szavazatok ára 200 forint, amely áfamentes (Domino előfizetésről érkező hívás esetén 20% áfát tartalmaz). Az összeget a Magyar Telekom átutalja annak az alapítványnak, amelyre a néző szavazott. A filmeket  Kandász Andrea és a Kandi Produkció stábja készíti. A jótékony célú dokumentum-valóságshow kizárólagos médiapartnere a TV2.

Cikkgyűjtő

További híreink

Általános rendőri rajtaütés az európai internet-szolgáltatóknál

2010. szeptember 7. 18:10

Az Oracle-t erősíti majd a lemondott HP-vezér?

2010. szeptember 7. 09:18

Német ügyészségi vizsgálat a Magyar Telekom vesztegetésgyanús ügyében

2010. szeptember 6. 08:03

GearRaid merevlemezköteg nagyobb mennyiségű adat biztonságos mentéséhez

2010. szeptember 5. 15:06

Office 2010-re frissítés ingyen

2010. szeptember 4. 08:53

Pénteken kezdődik az 50. évfordulós IFA

2010. szeptember 3. 08:34

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu