ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság

Ez a lehetőség eddig kizárólag bizonyos informatikai szakképesítésekre vonatkozhatott. Most azonban szinte az összes olyan szakképesítést érinti majd, amelyhez számítógép használata szükséges, az ügyviteltől a vendéglátásig, hiszen az együttműködési megállapodás az OKJ-ban szereplő valamennyi (21) szakmacsoport szakképesítéseinek szakmai és vizsgakövetelményeit érinti.
Az érintett szakképesítések köre a moduláris OKJ fokozatos bevezetésével, az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek jogerőre emelkedésével, azok közzé tételével egyidejűleg bővül.
Jó hír azoknak, akiknek már van ECDL-bizonyítványa, ám csak a jövőben szándékoznak szakképesítést szerezni, hogy a legtöbb szakképesítés esetében valós gyakorlati előnyt is jelent az ECDL bizonítvány, mivel a szakképzés során az informatikai képzés alól felmentést jelenthet. Erre szintén azért van mód, mert az ECDL és számos szakképesítéshez kapcsolódó informatikai követelményrendszer részben vagy egészében fedik egymást.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Alföldi: digitális esélyegyenlőség a zászlón
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Robotfoci 2050: tudományos ismeretterjesztő DVD
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
- Google- Ruanda - Kenya
- A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a Xiaomi első klímapolitikai jelentése
A Xiaomi nyilvánosságra hozta első hivatalos jelentését a klímaváltozás elleni intézkedéseiről (White Paper on Climate Action). A dokumentum a vállalat azon erőfeszítéseit tárgyalja, amelyekkel a klímaváltozást igyekeznek megfékezni. Az Alain Lam Sai-wai, a Xiaomi alelnöke és pénzügyi igazgatója által jegyzett jelentést Dubajban adták ki, ahol jelenleg is zajlik az év legfontosabb klímarendezvénye, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye résztvevőinek konferenciája (Conference of the Parties to the United Nations Framework Convention on Climate Change – COP28).
Konyhai és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak
Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi képviselete a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Az adomány több mint 40 konyhai és háztartási gépet tartalmaz, amelyek összértéke meghaladja az egymillió forintot.
Daradics Kinga az eMAG Magyarország új ügyvezetője
2023. decemberétől Daradics Kinga tölti be az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Céljai között szerepel a vállalat piacvezető pozíciójának megerősítése, az ügyfelek vásárlási élményének fokozása, valamint a magyar kereskedelmi partnerek támogatása a 35 millió potenciális ügyfelet kínáló régiós piac elérésében.
Értékálló és tetszetős ajándékok a fa alá
Egy karóránál nem nagyon létezik időtállóbb és stílusosabb karácsonyi ajándék. A megfelelő választáshoz azonban nem árt ismerni a megajándékozott ízlését és az órákkal kapcsolatos elvárásait. A könnyebb választás érdekében a Casio idén is összegyűjtötte a legnépszerűbb karórákat, amelyekkel karácsonykor biztosra lehet menni.
Vezető helyen az ELTE Informatikai Kar
A Diploma 2024 kiadványban a HVG nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a képzési területek szerinti listákat. Az idén is az ELTE Informatikai Kar lett az első az informatikai képzésterületi rangsorban a hallgatói kiválóság alapján, a karok összesített rangsorában a hallgatói kiválóság alapján pedig országosan a harmadik.