Letölthető a kéklézeres lemezeket is támogató Nero Linux 3

Genda Csongor Zoltán, 2007. május 28. 17:22

A németországi Nero cég képviselői bejelentették, hogy elkészültek a kéklézeres korongok írására is alkalmas szoftverük 3-as verziójával, amely máris letölthető az internetről.

A Nero Linux 3 névre keresztelt alkalmazás immár a nyílt forráskódú Linux-környezetben is megírja a Blu-ray, illetve HD DVD lemezeket. A 26 nyelven elérhető szoftver felülete is némi ráncfelvarráson esett át, így az igencsak felhasználóbarát 3-as verzió már a Nero Burning ROM 7-es interfészét idézi. A cég bejelentése szerint a Nero Linux 3 támogatja többek között az Ubuntu 5.10, Fedora 4, SuSE Linux 10.0, Debian GNU/Linux 3.1, valamint Red Hat Enterprise Linux 4 disztribúciókat, és egy másik újdonság még az előző verzióhoz képest, hogy ez már fut mind a 32, mind pedig a 64 bites rendszereken. A beépített SmartDetect technológiának köszönhetően a felhasználóknak nem kell bajlódniuk az optikai meghajtó manuális beállításaival, ugyanis a szoftver automatikusan felismeri azt. Az egy hónapig működő tesztváltozatot innen tölthetik le az érdeklődők, a licenckódért 20 eurót (5000 Ft) kell fizetni.

Kulcsszavak: Nero felhszoft

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Ericsson és a Swisscom elindította az első európai kereskedelmi 5G hálózatot

Az Ericsson és Svájc legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, a Swisscom bekapcsolták Európa első nagyszabású, kereskedelmi 5G-hálózatát, támogatva a kereskedelemben kapható okostelefonokat. A hálózat és az ahhoz tartozó 5G szolgáltatások Svájc 54 városában érhetők el, köztük a legnagyobb lélekszámú településeken, Zürichben, Bernben, Genfben, Baselben, Lausanne-ban és Luzernben. 

2019. április 25. 17:30

Még a zavarba ejtő adatainkat sem töröljük a pendrive-jainkról azok kidobása előtt

A felhasználók előszeretettel helyeznek idegen, utcán talált, ismeretlen külső meghajtókat (memóriakártyákat, pendrive-okat) a számítógépükbe, pedig az ESET szakemberei szerint az ilyen USB-meghajtók könnyen tartalmazhatnak kártékony kódokat, kémprogramokat, sőt még az is elképzelhető, hogy éppen nekünk helyezték el azt csaliként. 

2019. április 25. 12:17

Egyre forróbbak az adatközpontok!

Egyre digitalizálódó, online életünk eredményeként szinte vég nélkül termeljük az információt. Az IDC prognózisa szerint a 2018-as 33 zettabájtról így 2025-re 175 zettabájtra nő majd a világszerte előállított adatok mennyisége. Egy zettabájt egytrillió gigabájtnak, vagyis 1021 bájtnak felel meg, és pár éven belül ennek közel kétszázszorosát fogjuk elérni, a növekvő tendencia pedig folytatódik. A tetemes adattömeget tárolni kell, nem beszélve az elemzéséről, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyakorlatban alkalmazható információkat nyerjünk ki.

2019. április 24. 16:29

A Dell EMC továbbfejleszti a világ legsikeresebb szerverportfólióját

A Dell EMC bejelentette a világ legsikeresebb szerverportfóliójának legújabb fejlesztéseit. A Dell EMC PowerEdge-szerverek megnövelt felügyeleti lehetőségeket, biztonságot, teljesítményt és skálázhatóságot kínálnak az ügyfelek mindennapi és nagy kapacitásigényű terheléseihez. A PowerEdge-szerverek és az OpenManage rendszerfelügyelet fejlesztései együttesen egy biztonságos, skálázható számítástechnikai platformot alkotnak, amely tökéletes alapot biztosít a felhő alapú, analitikai vagy szoftver alapú adatközponti kezdeményezéseknek. 

2019. április 23. 18:02

Magyar fejlesztés segítségével ismertetik meg a vállalatokkal a támadóikat

Újonnan kifejlesztett rendszernaplózási folyamatok segítik az IT-biztonsági eseménykezelés megelőző és felderítő képességét. Az egyre kiterjedtebb és kifinomultabb támadások már mesterséges intelligencia alapú módszereket alkalmaznak. Ezek hatványozottan növelik az elemzésre váró adatmennyiséget. A védekezéshez egyre több és pontosabb információra van szükség. Erre a megoldás a CTI (Cyber Threat Intelligence), amit Magyarországon fejlesztett ki a Black Cell, RevealedThreats néven. A platformot bűnüldözési és rendvédelmi szerveknek is ajánlják.

2019. április 23. 16:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Közel 50 millió forint EU-s támogatást kapott a MIDI Mobil ID Innovációs KFT.

2019. április 25. 11:05

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04

Van kedvenc webáruházad?

2019. április 9. 12:46

Elindult a jelentkezés a Nagy Digitális Kalandra

2019. április 2. 08:54
cloudappsportal.com