Jövőre már bankkártyával is fizethetünk adót az APEH-hivatalokban

forrás Prim Online, 2007. május 29. 18:44

Az Országgyűlés elfogadta Pettkó András képviselő (MDF) önálló indítványát, így végre bankkártyával, egyéb elektronikus úton is kiegyenlíthető lesz az APEH-hivatalokban a befizetendő adó.

A jelenlegi, középkort idéző rendszerben olyan egyszerűnek tűnő ügyek elintézése is, mint a nullás bevallás vagy az adótartozás kiegyenlítése, hosszú órás sorban állásokat és hivatali körutakat tesznek szükségessé. Ma még, miután az adófizető az APEH kirendeltségen való várakozás után kézbe veszi a nevére kiállított sárga csekket, sorban áll egy postahivatalban, majd a befizetést igazoló bizonylattal visszatér az adóhivatalba, és újra vár a sorára.

Pettkó András javaslatának értelmében azonban 2008 januárjától mindezt egyszerűen és gyorsan el lehet majd intézni az APEH-kirendeltségeken telepítendő bankkártya-leolvasó terminálok, egyéb elektronikus út segítségével.

Pettkó András először 2003-ban vetette fel javaslatát az adófizetők érdekében, melyet akkor Veres János, 2005-ben pedig a kormány és az adóreform-bizottság is támogatandónak talált. A képviselő önálló indítványát akkor mégis leszavazta a parlament.

Az Országgyűlés mai döntésével végre az APEH-irodákba is begyűrűznek az információs társadalom vívmányai, és az adóhivatalok megkezdik a felzárkózást a digitalizált, elektronikus világhoz. Pettkó András mindezt azonban csupán az első, bár jelentős lépésnek tartja. Az MDF célja, hogy megvalósuljon az elektronikus közigazgatás az APEH hivatalokban, és az állampolgárok otthonukból, sorban állás nélkül, pár kattintással intézhessék adóügyeiket.

Kulcsszavak: MDF közigazgatás APEH

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közösségi oldal plátói szerelmeseknek

Titkos szerelmek kibontakoztatásában segít egy chilei közösségi oldal.

2012. február 5. 08:53

Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum

Több mint kétezer, már digitalizált fotót tesz közkinccsé a bonyhádi Völgységi Múzeum, a bukovinai székelyeket és a helyi németséget bemutató gyűjtemény darabjait a múzeum honlapján publikálják.

2012. február 4. 10:10

Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek

Törvénymódosítást szorgalmaznak az osztrák pártok, miután a médiahatóság Facebook-oldalai megszüntetésére kötelezte az osztrák közszolgálati rádiót és televíziót (ORF).

2012. február 4. 10:05

Módosították az első magyar műhold indításának időpontját

Az Európai Űrügynökség (ESA) módosította  az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega-hordozórakéta indításának idejét, amely február 9-e helyett február 13-án startol - tájékoztattak a Masat-1 fejlesztői közleményükben.

2012. február 4. 09:01

Egyre többen netez(né)nek vonaton

Folyamatosan növekvő igény mutatkozik a vonatokon az ingyenes, vezeték nélküli internetelérésre – ezt mutatják a tapasztalatok és a közvélemény-kutatások. Az adatforgalom dinamikusan, havonta 30-40 százalékkal nőtt. További bővítésként – az utasigényeknek megfelelve – a MÁV-START Zrt. az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifiszolgálaltás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését. 

2012. február 2. 12:43

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Samsung Galaxy W teszt

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu