Átértelmezi az asztali PC fogalmát a Microsoft

Genda Csongor Zoltán, 2007. május 30. 19:40

A Microsoft a tegnapi napon bemutatta legújabb innovatív fejlesztését, egy teljesen új formában ránk köszönő, sokkal emberközelibbnek tűnő számítógépet, és ezáltal új tartalommal tölti meg a vállalat az eddig hagyományos értelemben vett asztali PC fogalmát.

A redmondi konszern által bemutatott eszköz olyan, akár egy a távoli jövőben játszódó, sci-fi filmben látható, űrhajók irányítására szolgáló vezérlőpanel, vagy ha egy hétköznapibb példával akarok élni, akkor leginkább egy még csak elméleti szinten, a rajzasztalon vagy a tervező fejében, koncepcióként létező high-tech kávézóasztalkára hasonlít.

Az évekkel ezelőtt két Microsoft-munkatárs által megálmodott ötlet most megtestesülni látszik egy teljesen felhasználóbarát, eleganciát sugárzó, intuitív módon kezelhető, asztalszerű PC-ben. A korábban Milan kódnév alatt futó fejlesztés végterméke a tegnap bemutatott Surface lett, amellyel az a célja a szoftveróriásnak, hogy közelebb hozza az embert a modern technológiához, akárcsak korábban az Intel is hasonló elgondolásokból kiindulva a nappalik szerves részévé akarta tenni a médiaközpontú számítógépeket.

A Surface felső részét egy óriási 30" átmérőjű (76,2 cm) karcmentes felület képezi, melyre egy DLP-projektor vetíti ki a képet. A PC-t kézmozdulatokkal, érintésekkel lehet irányítani, az utasításokat pedig öt beépített infrakamera érzékeli, és különlegességnek számít, hogy egyidejűleg akár több személy is használhatja azt, ráadásul kommunikál az a ráhelyezett, valamilyen vezeték nélküli modullal felszerelt hordozható eszközökkel, illetve felismeri a kódjellel ellátott tárgyakat is. A hardverelemeket illetően az eszköz belsejében egy hagyományos számítógép kapott helyet, azaz a fejlesztők egy 3 GHz-n működő Intel Pentium 4-es processzort és 2 GByte memóriát szereltek a standard változatba, a merevlemez tárolókapacitásáról, illetve a videókártya teljesítményéről viszont nem közöltek információt az illetékesek. Szinte felesleges is mondani, hogy a PC-n Windows Vista operációs rendszer fut.

A Microsoft év vége felé kezdi meg az innovatív, perifériás eszközöket nélkülöző számítógép forgalmazását, és kezdetben inkább a vállalati vásárlóréteget célozzák meg. Az eszköz elsőként hotelekben, kaszinókban és éttermekben fog megjelenni, azonban a T-Mobile szolgáltató is rendelt az asztali PC-kből. A jövőt idéző készülékeket kezdetben 5-10 000 dolláros áron értékesíti a Microsoft, azonban a későbbiekben tervezik egy olcsóbb, az otthoni felhasználóknak szánt változat megépítését is.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09