Casio Exilim EX-Z600: meggyőző teljesítmény

Széles Csongor, 2007. május 31. 13:04

Az ultrakompakt fényképezőgépeket a legtöbbször inkább vállvonogatva értékelik a szakértők. Míg a kompakt fényképezőgépeken általában manuálisan is állíthatjuk az élességet és az expozíciót, ráadásul viszonylag jó zoommal és számos felvételmóddal rendelkeznek, addig egy átlagos ultrakompakt fényképezőgép jóval megnyirbáltabb tulajdonságlistával büszkélkedhet, amelyet a legtöbbször a helyszűke miatt hagy ki a gyártó. Természetesen minden szabály alól van kivétel is, jelen esetben a Casio Exilim EX-Z600 igyekszik eloszlatni a mítoszt, amely szerint a minőség méretfüggő.

Felépítés

Mint ahogy azt elvártuk egy ultra-kompakt fényképezőgépeket gyártótó cégtől, a Z600 kicsi és vékony, így szinte bármilyen zsebbe feltűnés nélkül belefér. A fekete (más színekben is kapható) metálfényezést kapott váz elegáns megjelenést kölcsönöz a fényképezőgépnek, amely a leginkább a Kodak V szériájára hasonlít. A fényképezőgépen ne keressünk semmilyen markolatot, ez Casio-éknál már nem fér bele a kompakt váz fogalmába.

A Z600 designja minimalista, szinte alig találunk rajta gombot, de azok legalább jó távol vannak egymástól. A gép tetejére is alig került gomb, a bekapcsoló-, a zoom- és a kioldógomb mellé nem kerülhetett fel semmi más.

A gép hátfalát a 2.7 inches LCD képernyő uralja, amely ráadásul képes késedelem és kihagyás nélkül megjeleníteni a látványt, ráadásul erős napsütésben is használható. Az objektív mélyen visszahúzódik a gépvázba, ennek köszönhetően nem kell állandóan félteni, bekapcsoláskor viszont eléggé kitüremkedik.

Tulajdonságok

Ez az a fejezet, ahol a Casio ultrakompaktja kimagaslik a mezőnyből. A 6 megapixeles képérzékelőn és a 3-szoros zoomátfogáson túl olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyet bármely kompakt modellen is szívesen lát az ember.

Vegyük például a best shot módot, amely hihetetlenül jól kezelhető, ráadásul példákkal is segíti a megfelelő témamód kiválasztását, így szinte soha nem kell elővenni a kézikönyvet. Bár kicsit furcsálltuk, hogy a best shot mód alatt mit keres a videó felvételmód, amelyet inkább külön menüből szerettünk volna állítani, de hát ez végül is preferencia kérdése.

Mindent összevetve a fényképezőgép interfésze nagyon jó válaszidőket produkált, a navigációs menüpont kiválasztása után azonnal reagál a gép, ebből a szempontból teljesen meg voltunk elégedve a Z600-zal. Sőt a kézi beállítások is nagyszerűre sikeredtek, a manuális élességállítás példátlanul jól használható a nagy LCD képernyőn, ráadásul az élességállítás idejére bekapcsolhatjuk a digitális zoomot is, hogy a lehető legpontosabban élesítsünk. Bár nem mindig mondható 100%-osnak, még mindig sokkal jobb, mint a többi fényképezőgép által nyújtott ablakos zoom-előkép.

Ebben a kategóriába sajnos nem fért bele a záridő és a blende manuális állítása, viszont élhetünk az expozíció-kompenzáció adta lehetőségekkel, ha úgy véljük, a fényképezőgép nem találta el a legmegfelelőbb beállítást.

Teljesítmény

A képminőség nem volt egyenletes a felvételeken. A közeli felvételek és a portrék megfelelő részletgazdagságot mutattak, a tájképek azonban inkább csak a fényképek közepe sikeredett megfelelően élesre, ez pedig mindenképpen komoly hibának számít, hiszen a tájfotók esetében különösen fontos a saroktól sarokig tartó élesség.

Ezt leszámítva, a Z600 megállta a helyét a tesztek alatt. A színhelyességre nem volt panasz, a makró felvételeken is megfelelően részletgazdag színárnyalatokat rögzítettünk. Annak ellenére, hogy a fényképezőgép nem rendelkezik arcfelismerő funkcióval, a fókuszra csak nagyon ritkán lehetett panasz. Kedvezőtlen fényviszonyok között is jól teljesített a kis Casio.

Teljesítmény szempontjából nem csak a menü válaszidejét illeti dicséret, hanem a fényképezőgép készenléti idejét is: mindössze egy másodperc alatt tettre kész. Halkan megjegyezzük, hogy a vaku nélküli képek között azért várnunk kell kb. egy másodpercet, ez pedig már nem számít annyira ragyogó teljesítménynek, de ebben a kategóriában elfogadható.

Értékelés

Mindent összevetve a Z600 teljesítménye meggyőző volt. Megismerkedhettünk a negatívumaival is, de summa summarum: messze maga mögött hagyja a legtöbb jelenleg kapható ultrakompakt fényképezőgépet. A 6 megapixeles fényképezőgép 50 000 Ft körüli árcédulája lehet, hogy nem tetszik mindenkinek, de jobban járunk, ha a fényképezőgép összminősége és nem a képérzékelő pixelszáma szerint döntünk. A Casio Exilim EX-Z600 elnyerte a tetszésünket.

 

Méretek
  89x57x21 mm
Tömeg

112 g
Kategória

ultrakompakt
Csatlakozás

USB 2.0, PictBridge
Memória
 

SD/MMC/belső memória

Akkumulátor

Li-Ion

LCD típusa
  2,7"
Kereső

nincs
Érzékelőlapka típusa
  CCD
Érzékelőlapka pixelszáma
6,0 megapixel
ISO beállítások

Auto, 50, 100, 200, 400
Optikai zoom
  3x
Digitális zoom

igen
Záridő
  4-1/2000 mp
Blende
  F/2,7–4,3
Tömörített formátum
  JPEG
Felvételmódok

Portré, díszletek, portré díszletekkel, gyerekek, sport, gyertyafényes portré, parti, kedvencek, virág, természetes zöld, őszi levelek, lassú folyóvíz, fröccsenő víz, naplemente, éjjeli felvétel, éjjeli portré, tűzijáték, étel, szöveg, kollekció, hátfény, anti-shake, magas ISO, monokróm, retro, hajnal, régi fotó, névjegykártya és dokumentumok, fehér tábla.
Fehéregyensúly
6 beállítás, plusz manuális
Vakumódok
  Auto, be, ki, vörösszemhatás-csökkentő
Visszaszámláló
  10 vagy 2 mp
Videó maximális felbontása
640x480 @ 30fps
Videó formátuma
AVI
Hang
van
Ár
  kb. 50 000 Ft

Kulcsszavak: kamera Casio

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a LUMIX S1H firmware 2.0 verziója

A Panasonic bejelentette, hogy megoldásra váró műszaki problémák miatt megváltoztatta a LUMIX S1H firmware kiadásának menetrendjét. A 2.0 firmware verzió 2020. május 25-től letölthető a LUMIX Global Customer Support oldalról: https://panasonic.jp/support/global/cs/dsc/. Az új verzió az alábbi változtatással jelenik meg. A RAW videó adatkimenet funkciót a firmware következő verziója külön tartalmazza majd. A firmware következő verziójának megjelenési dátumát hamarosan bejelentik. 

2020. május 26. 15:49

Bemutatkoztak a 2019-es év legszebb természetfotói, és a VM dala

Május 24-én, az európai nemzeti parkok napján online tartotta meg a Varázslatos Magyarország a VM X. rendezvényét, azaz a 10. természetfotó díjátadóját. A nézők megtudhatták, kik lettek a 2019-es versenyévad legsikeresebb természetfotósai, és megcsodálhatták nemzeti parkjainkban készült fotókat egyedülálló természeti jelenségekről, és az állatvilág rejtett életéről. Varázslatos tájképek és drónfotók, madarak és emlősök mindennapi életének békés és feszültségtől izzó képei, állatok, ahogyan még sosem láttuk őket.

2020. május 26. 13:05

Díjazták a Nikon két termékét

A Nikon bejelentette, hogy két termékük „Red Dot Award: Product Design 2020” díjat nyert. Az elismerést a Nikon Z 50 tükörnélküli fényképezőgép és a NIKKOR Z 58mm f/0.95 S Noct objektív kapta. A díjat terméktervező szakértőkből álló bizottság ítélte oda olyan szempontok alapján, mint  innováció, funkcionalitás és tartósság.

2020. április 29. 15:59

A Nikon sikeresen szerepelt a TIPA rendezvényen

A Nikon négy díjat nyert a 2020-as TIPA World Awards rendezvényen négy külön termékkategóriában. A Nikon D780, a Nikon Z 50, az AF-S NIKKOR 120-300mm f/2.8E FL ED SR VR és a NIKKOR Z 58mm f/0.95 S Noct is elnyerték a legjobbnak járó díjat a saját kategóriájukban, a díjakat TIPA-szerkesztők ítélték oda, akik a termékeket minőség, teljesítmény és érték szempontjából vizsgálták.

2020. április 17. 11:31

A Sony számos kategóriában győzelmet aratott a 2020-as TIPA díjátadón

A bejelentette, hogy az elismert Technical Image Press Association (TIPA) összesen négy kategóriában díjazta a Sony digitális képalkotó termékeinek innovációit és teljesítményét. A vállalat a “Legjobb Fotós Innováció” kategóriában is győzelmet aratott a digitális képalkotó eszközeiben alkalmazott valós idejű követési technológiáért.  

2020. április 17. 10:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás