Az automatikus frissítőrendszeren keresztül terjesztik a Windows Server 2003 SP2

Kiss Ádám Zoltán, 2007. június 11. 10:05

A Windows Server 2003 második átfogó javítócsomagja esetében egy olyan frissítésről van szó, mely már korábban megjelent, a szélesebb körű elterjedés érdekében azonban a Microsoft most az automatikus frissítőrendszeren keresztül hívja fel a termékre a felhasználók figyelmét.

A Windows Server 2003 SP2 eredetileg március közepén vált letölthetővé, a szoftver-kiegészítő letöltései azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakultak. Egyes elemzők szerint ennek egyik oka az lehet, hogy az SP2 egy meglehetősen mozgalmas előre ütemezett frissítési napon vált elérhetővé, ez azonban azt jelenti, hogy az ilyenkor egyébként is különösen elfoglalt rendszergazdák inkább más javításoknak szentelték figyelmüket. Az automatikus frissítés itt nem jelent feltétlenül automatikus telepítést, a rendszergazdák az egyenkénti telepítést egy időpontra tolhatják el a Microsoft SP-blokkoló megoldásának segítségével. A Windows Server 2003 SP2 meglehetősen széles termékcsoportot érint, telepíthető Windows Server 2003 R2, Windows Server 2003 SP1, Windows Storage Server R2, Windows Unified Data Storage Server, Windows Compute Cluster Server, Windows Small Business Server 2003 R2, és Windows XP Professional x64 Edition rendszerekre.

szoftver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szakmai konferencián mutatkozik be a Quest IT felügyeleti szoftver

A díjnyertes Quest cég megoldásait mutatja be szakmai konferencián az amerikai szoftverház magyarországi képviseletét ellátó Ker-Soft Kft. szeptember 27-én 9 és 16 óra között a Larus étterem és Rendezvényközpontban.

2011. szeptember 24. 08:11

Dedikált e-könyv

Évek óta kísérleteznek az e-könyves világban a szerzői dedikálás megoldásával. Ez olyan terület, amelyben az e-könyv nem versenyezhetett a nyomtatott kiadványokkal. Egy kötet, benne az író saját kézírású ajánlása, nagy érték, nemzedékről nemzedékre megőrzik az ilyen becses darabot. Az elektronikus szöveg nem egy adott hordozóhoz köthető, hová is kerülne az autográf kézjegy? Nos, megvan a megoldás. A neve: Autograph Now.

2011. szeptember 18. 14:45

Az 50 legjobb iPhone alkalmazás – szórakozás

A játékok, utazással, életmóddal, zenével és fényképezéssel kapcsolatos iPhone alkalmazások után most bemutatjuk a Time szerkesztői által legjobbnak ítélt szórakozáshoz kapcsolódó applikációkat. (http://href.hu/x/fzym)

2011. szeptember 9. 10:14

Ingyenes tanulmány a hatékony call center üzemeltetéséről

A várakozási idő előzetes bemondásával jelentősen csökkenthető a call centerbe betelefonáló ügyfelek frusztrációja, de ha a közölt időtartam hosszabb, mint 5 perc, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük az ügyfelet - többek közt ez derült ki a call és contact centerek területén immáron 15 éves építési és üzemeltetési tapasztalattal rendelkező NET’54 Üzleti Kommunikáció nemrég megjelent ingyenes tanulmányából.

2011. szeptember 7. 13:14

Számítási felhővel, érzékelőkkel és okostelefonokkal az ízletes mandarinért

A Fujitsu Limited és a Sowakajuen Co. Ltd. bejelentették, hogy megkezdték az infokommunikációs technológia mandarintermesztésben történő használatának helyszíni tesztelését Japánban. A projekt célja a kiváló minőségű, ízletes Arida Mikan fajtájú mandarin termesztésének támogatása.

2011. augusztus 28. 04:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

2022. július 1. 11:16

A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

2022. június 30. 12:40

Az ESET új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára

2022. június 23. 11:24

A raktár nélküli webshopoké a jövő

2022. június 19. 13:24