3000 dollár lehet előfizetéssel az iPhone

Milkovits Gábor, 2007. június 26. 19:43

Az AT&T és az Apple ismertette a sajtónak az iPhone készülék várható előfizetési konstrukcióit, amelyek alapján a készülék a megkövetelt kétéves hűségszerződéssel akár 3000 dollárral könnyítheti az amerikai vásárlók pénztárcáját.

A legolcsóbb fix havidíjat 60, a legtöbb (hálózaton kívüli) beszélgetést biztosító előfizetést pedig közel 100 dollárban állapították meg, ami két évre számítva és a mobiltelefon/zenelejátszó hibrid 500-600 dolláros alapárához hozzáadva minimálisan 1900, maximálisan pedig akár 3000 dolláros kiadást jelenthet a kasszáknál. Az összes tervezett előfizetés korlátlan adatforgalmat, vizuális hangpostát, korlátlan hálózaton belüli telefonálást, valamint 200 ingyen sms-t tartalmaz.

Annak ellenére, hogy az iPhone csak péntek este lesz kapható Amerika-szerte, az első sorban állók már szerdán megjelentek a készüléket árusító üzletek előtt. New Yorkban például már többen foglalják a helyüket az Ötödik sugárúton található Apple bolt előtt, mit sem törődve azzal, hogy a napokban 32 Celsius-fok fölé szökhet a hőmérséklet.

Kulcsszavak: iPhone mobiltelefon Apple

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Módosították az első magyar műhold indításának időpontját

Az Európai Űrügynökség (ESA) módosította  az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega-hordozórakéta indításának idejét, amely február 9-e helyett február 13-án startol - tájékoztattak a Masat-1 fejlesztői közleményükben.

2012. február 4. 09:01

Tömérdek újdonsággal érkezik a Windows Phone 8 Apollo

A Skype integráción túl a többmagos processzorok, a microSD bővíthetőség, az NFC, valamint több képernyőfelbontás támogatása is helyet kap a Microsoft mobil operációs rendszerének új verziójában.

2012. február 3. 21:13

Újabb alternatíva a két SIM-es Androidra – Allview P3 AllDro

Az utóbbi időben sorra bukkannak fel a - nem Kínából származó - DualSIM-es okostelefonok, melyek Android rendszert futtatnak. Ilyen a román Allview nevű gyártó készüléke is, mely kellemes hardveres felszereltséggel kecsegtet viszonylag kedvező áron.

2012. február 3. 16:47

Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól

A Telenor február 2-ától érvényes készülékajánlata mellett most jelentős kedvezménnyel, 1990 forintos havidíjért érhető el az Okostarifa 90 tarifacsomag, amely belföldön korlátlan böngészést, e-mailezést, navigációt és Facebook hozzáférést kínál.

2012. február 2. 19:04

A Cellum Londonban mutatta be biztonságos mobilfizetési megoldását

A társaság fejlesztésében készült el az a MasterCard Mobile szolgáltatás, amelynek világpremierjére tavaly ősszel Magyarországon került sor, és a közeljövőben újabb piacokon debütál. Az innovatív technológia nem szolgáltató-függő. A magyar cég CellPay rendszere globálisan bevezethető megoldást kínál a bankok és mobilszolgáltatók ügyfeleinek: ezt mutatták be az Orange, a Visa, a Deutsche Telecom, a Telefónica, a Telecom Italia és más nemzetközi vállalatok vezetőinek.

2012. február 1. 13:10

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Samsung Galaxy W teszt

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu