A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak

Az EB-szóvivők elmondása szerint az 1,85 milliárd rekordösszegnek számít, ugyanis 2006 előtt még soha sem volt példa ekkora nagyságrendre. Neelie Kroes, versenypolitikáért felelős biztos egy tegnapi sajtótájékoztatón viszont úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint a versenyhivatali kivizsgálások eredményeként a tavalyi 1,85 milliárdnál jóval több fog befolyni az idén az EU-kasszába. Ezenkívül a biztos megjegyezte még, hogy a trösztellenes ügyekre úgy tekintenek, mint egy aranytojást tojó tyúkra.
A kartellkivizsgálásokból származó bevételek ez idáig teljes egészében az uniós kincstárba vándorolttak, s a pluszpénznek köszönhetően a tagállamoknak mindig az összeg nagyságához mérten kevesebb hozzájárulást kellett fizetniük. Kroes javaslatot tett arra, hogy az összeg egy részét a versenyhivatali személyzet bővítésére kellene fordítani, azonban ez ügyben még nem született döntés.
Tavaly csupán a Microsoftnak 280,5 millió euró büntetést kellett kifizetnie, mivel nem tett eleget az EU-követeléseknek.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját a GKID. 2022-ben már másodszor készült külön rangsor a 100%-ban magyar hátterű cégekről, ahol az Euronics ismét kiérdemelte az első helyet. Az összesített listán a vállalat megőrizte hetedik helyét, 2023-ban pedig további növekedésre számít online értékesítési csatornáján.
Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertesei
Az idén a Grundfos és az MBH Bank nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. A Grundfos „Átfogó ESG-alapú irányítási rendszerfejlesztés” kategóriában, az MBH Bank pedig „ESG-szempontok beépítése a termékfejlesztésbe” kategóriában bizonyult a legjobbnak a pályázók közül.
Konferencia a gépi tanulásról, a mesterséges intelligenciáról és a mély tanulásról
2023. június 2. és 4. között Prágában, az O2 Universumban rendezik meg Európa legnagyobb gépi tanulásról, mesterséges intelligenciáról és mélytanulásról szóló konferenciáját. A Machine Learning Praque társszervezője a Kiwi.com, vezető utazási technológiai vállalat. Az eseményen olyan nagyvállalatok szakértői lesznek előadók, mint az Amazon, az Emplify, a Google, a Microsoft és a Workday.
Véleménykutatás készült az elektronikus fizetési és digitalizációs trendek témájában
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal az elektronikus fizetési és digitalizációs trendek kapcsán végezte el a felmérését.
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
A német cégcsoport átfogó ipari digitalizációs projektje keretében meglévő operatív és informatikai környezetét kapcsolja össze a precíziós gyártás optimalizálásához.