Jön az iPhone olcsóbb verziója?

Genda Csongor Zoltán, 2007. július 10. 21:32

A napokban olyan híresztelések láttak napvilágot, miszerint az Apple az iPhone egy olcsóbb verziójával készül előrukkolni a közeljövőben.

Az iPhone alig két hete kapható az Egyesült Államokban, azonban a JP Morgan egyik elemzője tudni éli, hogy a számítógépgyártó belekezdett egy az iPod nano alapjaira épülő, telefonálásra alkalmas készülék fejlesztésébe. Kevin Chang, a pénzügyi szolgáltató egyik munkatársa Apple beszállítói forrásokra illetve egy nemrég a vállalat által benyújtott szabadami kérelemre hivatkozva elmondta, hogy előreláthatólag még az idén piacra kerül a szerényebb felszereltséget magáénak tudó iPhone, amelynek előlapján megtalálható lesz a számok beütésére is szolgáló Clickwheel-szerű kezelőfelület. A szakember szerint az új modell hasonlatos lesz az iPod nano-ra és feltehetőleg 300 dollár körüli összegért lesz az majd megvásárolható. Természetesen a készülék funkcióit illetően csonkításokra számíthatunk, ezért is lesz az jóval olcsóbb, mint a jelenleg forgalomban lévő 5-600 dollárért beszerezhető nagy testvér.
Natalie Kerris, az Apple szóvivője nem kommentálta a felröppenő híreszteléseket.

Kulcsszavak: Apple mobiltelefon iPhone

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38