E-mail biztonsági céget vesz a Google

Genda Csongor Zoltán, 2007. július 10. 21:40

A Google sajtóközleményben adta hírül, hogy felvásárolják a Postini E-mail biztonsági céget, melynek megoldásait eztán saját szolgáltatásaikba fogják beépíteni.

Az amerikai keresőóriás történetének harmadik legnagyobb felvásárlását hajtja végre, és átveszi a kaliforniai székhelyű Postini biztonságspecialistát, melyért 625 millió dollárt fizet a vállalat. A cégnek több mint 35.000 vállalati ügyfele van, ezen kívül pedig hozzávetőlegesen tízmillió internetező veszi még igénybe annak szolgáltatásait világszerte. A Postini a különböző web-alapú kommunikációs alkalmazások (e-mail, IM) üzeneteinek az átvizsgálására szakosodott, és kiszűrik a kártevőket, a spamokat, az adathalász leveleket, illetve titkosítással és archiválással is foglalkoznak.

A Google a Postini technológiájának saját levelező rendszerébe illetve a Google Apps szolgáltatásaiba való integrálását tervezi, melynek felhasználói tábora napi ezer céggel nő, viszont a nagyvállalatok egyelőre ódzkodnak attól, mivel nem tartják elég biztonságosnak ezen web-alapú alkalmazásokat.
A felek elmondása szerint az ügylet lezárására még a harmadik negyedévben sort kerítenek, és a Postini jelenlegi ügyfeleinek támogatása is tovább folytatódik.

Kulcsszavak: Google +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Globális innovációs központot nyitott Üllőn a Lenovo

A Lenovo nagyteljesítményű számításokra és mesterséges intelligenciára szakosodott európai innovációs központját a vállalat üllői gyártóüzemébe helyezte át a még magasabb szintű ügyfélkiszolgálás érdekében. A központot helyszíni raktárkészlettel működtetik, ami lehetővé teszi, hogy a Lenovo ügyfelei a legfejlettebb energiaellátási és hűtési infrastrukturális megoldásokhoz, valamint a legújabb generációs technológiákhoz is hozzáférjenek az ellátási láncon belül. 

2023. december 5. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27