Az IBM felvásárolja a DataMirrort

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 16. 19:03

Az IBM folytatva a szektorban eluralkodó felvásárlási hullámot, most a DataMirrort veszi meg, adatintegrálási szolgáltatásai megerősítése érdekében.

Az egész iparára jellemző, hogy a cégek önálló alapfejlesztések helyett egyre többször szálnak be hatalmas összegekkel ígéretesnek tűnő külső fejlesztésekbe, vagy ha erről lemaradtak, egyszerűen megveszik a kisebb vállalatokat pozíciójuk és jövőbeli piaci esélyeik erősítése érdekében. Az IBM is ezt a trendet követi, amikor felvásárolja a DataMirrort, egy olyan céget, mely kifejezetten a szerverek közötti adatok valós idejű integrációjával foglalkozik. A DataMirror kis falat az IBM számára, ezt jelzi az is, hogy a céget egyszerű készpénzes ügylet során veszik meg, 161 millió dollár körüli összegért. Az IBM már be is jelentette, hogy a cég szoftverét beépíti saját integrációs programjába. Ennek segítségével egy független raktár és bolti hálózat képes valós időben kommunikálni, vagyis a kereskedő percre pontosan láthatja, létezik-e még néhány darab az által raktárról árult termékből. Az IBM a mostani felvásárlással a könnyebben elérhető információra kihegyezett, nyilvánosan meghirdetett stratégiáját valósítja meg, méghozzá eléggé eltökélten, mivel csak ebből a célból eddig nem kevesebb, mint 20 vállalatot vásárolt eddig az óriáscég.

Kulcsszavak: IBM +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Epson 100%-ban megújuló villamosenergia használatára áll át egész Európában

A precíziós, innovatív technológiai megoldásairól híres Epson bejelentette, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé és a fosszilis erőforrásoktól mentessé alakítja működését. Az elmúlt években már számos meghatározó lépést tettek ennek érdekében, melyek pozitív eredményeiről a nemrég közétett fenntarthatósági jelentésük is beszámol.

2023. december 2. 12:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04