Cisco koncepció a következő generációs adatközpontokról

forrás Prim Online, 2007. július 27. 16:04

A Cisco számos új, innovatív adatközponti terméket és megoldást mutatott be, amellyel az ügyfelek hatékonyabban kihasználhatják az adatközpontok erőforrásait, az eddigieknél is gördülékenyebb üzletvitelt biztosíthatnak a felhasználóknak, költséghatékonyabb tárolóhálózatokat építhetnek ki, és még nagyobb adatbiztonságot szavatolhatnak. A vállalat ezzel egy időben ismertette a következő generációs adatközpontokról alkotott elképzelését, amely a Data Center 3.0 nevet kapta.

Az új megoldás keretében az ügyfelek virtualizált kiszolgálókra, tároló- és hálózati erőforrásokra támaszkodva valós időben és dinamikusan összehangolhatják az infrastrukturális szolgáltatásokat, egyben optimalizálhatják az alkalmazások teljesítményét, a szolgáltatási szinteket, a rendszer működésének hatékonyságát, illetve a rendszer elemei közötti együttműködést.

A következő mintegy két évben a Cisco több olyan innovatív termékkel, programmal és új funkcióval jelenik majd meg a piacon, amelyekkel az ügyfelek valóra válthatják a Cisco Data Center 3.0-val kapcsolatos elképzeléseket. A most bemutatott termékek és programok ezt a koncepciót hivatottak alátámasztani, és az első lépésnek tekinthetők az adatközpontok új generációjának megteremtése felé.

Cisco VFrame Data Center

A VFrame Data Center olyan szolgáltatás-összehangolási platform, amely a hálózati intelligencia segítségével együttesen, virtualizált szolgáltatásokként kezeli a különböző erőforrásokat. Ez az ágazatban elsőként használt megközelítési mód jelentősen lecsökkenti az alkalmazások rendszerbe állítási idejét, összességében hatékonyabbá teszi az erőforrások felhasználását, és nagyobb üzleti rugalmasságot eredményez.
A VFrame DC révén az ügyfelek valamennyi számítási, tároló és hálózati infrastruktúrát virtualizált szolgáltatások együtteseként kapcsolhatnak össze. Ez a szolgáltatás szintű megközelítés egyszerű, mégis hathatós lehetőséget biztosít minden alkalmazás szinten konfigurált szolgáltatás gyors áttekintéséhez, ezáltal számottevően javítható a hibaelhárítás és a változáskezelés minősége.

Új Cisco „Trusted WAN Optimization” szoftver

A Cisco Wide Area Application Services (WAAS) új szoftverváltozatában a piacon elsőként jelenik meg a „megbízható WAN-optimalizációs” (trusted WAN optimization) megoldás, amely biztonságos WAN-gyorsítást és az alkalmazások teljesítményének pontos felügyeletét segíti elő. A Cisco WAAS-készülékekhez erős adattitkosítást biztosító szoftverrel az informatikusok a szervezet egészére nézve végrehajthatják a WAN-optimalizációt, ugyanakkor akár fokozhatják a fiókirodák biztonságát.

Fejlettebb Cisco ACE XML Gateway szoftver

Az új Cisco ACE XML Gateway szoftver révén biztonságossá tehetők a webes szolgáltatások, azaz az ügyfelek hatékonyabban felügyelhetik, jobban átláthatják és kihasználhatják az XML alkalmazásokat és a Web 2.0-s szolgáltatásokat. Az új szoftver sokféle új funkcióval és tulajdonsággal rendelkezik, emellett pedig bővített teljesítményfigyelő és kimutatáskészítő lehetőségekkel bír. Ezzel hatékonyabb működés és kapacitástervezés válik lehetővé a Cisco ACE XML Gateway szoftverrel biztosított webes szolgáltatások esetében.

18/4 Multiservice Module

A Cisco MDS 18/4 Multiservice Module tizennyolc 4 Gbit/s-os Fibre Channel és négy gigabites Ethernetes IP-tárolóhálózati szolgáltatási porttal rendelkezik. A modul virtuális SAN-ok (VSAN), VSAN-ok közötti útválasztást (IVR), nagy teljesítményű, IP alapú Fibre Channel távoli SAN bővítést, elosztott tárolóhálózati szolgáltatásként integrált Cisco többrétegű adatközponti switch (MDS) adathordozó-titkosítást (SME), fejlett FICON (Fiber Connectivity) szolgáltatásokat, költséghatékony Etherneten keresztül továbbított SCSI szerverkapcsolatot, illetve a biztonsági mentésekhez, valamint az adatreplikálásokhoz a WAN-erőforrások optimalizálására szolgáló számos funkciót biztosít.

Cisco MDS 9222i Multiservice Modular Switch

A kompakt méretű, ugyanakkor nagy tudású Cisco MDS 9222i Multiservice Modular Switch ideális megoldást kínál a különböző vállalati részlegek és a távoli fiókirodai tárolóhálózatok (SAN-ok) kiépítéséhez. Optimális platformot biztosít a nagy teljesítményű SAN bővítési megoldásokhoz, az elosztott intelligens tárolóhálózati szolgáltatásokhoz, valamint költséghatékony többprotokollos kapcsolatot nyújt

Cisco MDS 9134 Multilayer Fabric Switch

A közép- és nagyvállalati ügyfelek számára készült Cisco MDS 9134 Multilayer Fabric Swith 4, illetve 10 Gbit/s vonalsebességű portot kínál kedvező áron és mindössze 1 RU helyigénnyel. Mivel 24-ről rugalmasan bővíthető 32 portra, és lehetőség van két 10 Gbit/s sebességű port aktiválására, az új Cisco tárolóhálózat VSAN-ok, PortChannelek, garantált szolgáltatásminőséget (QoS) és a FICON protokoll integrációját is kínálja, valamint megfelelő biztonságot a vállalati részlegek és a nagyvállalati szintű SAN-ok számára.

Cisco Data Mobility Manager


A Cisco Data Mobility Manager (DMM) olyan tárolóhálózat alapú adatmigrációs megoldás, amely folyamatosan képes adattömbök továbbítására különböző adattároló tömbök között és eltérő távolságokra attól függetlenül, hogy a host gép éppen online vagy offline állapotban van. Mivel nincs szükség host részegység telepítésére, ezzel elkerülhető, hogy a szervereken telepíteni és licencelni kelljen a hardver- és szoftverelemeket, így rengeteg idő, költség és bajlódás megspórolható. Emellett a hostgép központi feldolgozóegysége (CPU) és sávszélességciklusai teljes egészében az alkalmazás rendelkezésére áll, így az alkalmazások teljesítménye gyakorlatilag nem csökken.

Cisco Storage Media Encryption


A Cisco Storage Media Encryption (SME) megoldását a Cisco alapú SAN tárolóhálózatokba integrálva zökkenőmentes adattitkosítási felügyeletet kínál különböző SAN-hoz kapcsolódó tárolóeszközökhöz, így például lemezes és szalagos meghajtókhoz, illetve virtuális szalagkönyvtárakhoz.

Cisco N-Port Virtualizer


Az amerikai szabványügyi intézet (ANSI) T11-es szabványát alapul véve a Cisco N-Port Virtualizer (NPV) leegyszerűsíti a nagyobb SAN-okhoz kapcsolódó blade szerver környezetek rendszerbe állítását és telepítését. esetében érhető el.

Cisco Smart Call Home


A Smart Call Home egy olyan új kapcsolt szolgáltatási funkció, amely a Cisco SMARTnet-en keresztül proaktív, részletes diagnosztikai és valós idejű riasztást biztosít az alaphálózat készülékein. A szolgáltatás elsőként a Cisco Catalyst 6500 sorozatú switchekhez lesz elérhető, de idővel más Cisco termékekben is megjelenik. A Call Home szolgáltatással üzemelő készülékek folyamatosan figyelemmel kísérik a hálózati eszköz állapotát, és biztonságos adatátvitellel automatikusan értesítik az ügyfelet, ha bármilyen probléma merülne fel. A Smart Call Home-ról további tájékoztatás a következő webhelyen található: www.cisco.com/go/smartcall.

Cisco Data Center Assurance Program


A Cisco Data Center Assurance Program (DCAP) a piacon az első rendszer és megoldás szintű belső teszt rendszere, amely az adatközponti infrastruktúra kiépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges valamennyi részegységre kiterjed.
A DCAP gyorsabb rendszerbe állítással, alacsonyabb kockázattal, illetve a végpontok közötti stabilitás és méretezhetőség javításával, a rendszer állásidejének csökkentésével, a gyorsabb visszaállítás támogatásával, valamint a gyorsabb, megbízható technológiai frissítésekre jár.
 A Cisco a DCAPprogram keretében ellenőrizte, a LAN, SAN, az üzletmenet folytonossága, az optikai hálózatközi technológiák, az alkalmazásszintű hálózati szolgáltatások, a globális terheléselosztás, valamint a WAAS (Wide Area Application Service) szempontjából a hálózati és rendszerarchitektúrákat.

Bővebb információ a Cisco adatközponti elképzeléseiről és a bejelentett termékekről: http://newsroom.cisco.com/networkersUS/2007/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Cél a káros digitális tartalmak csökkentése

A mai napon ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság.

2019. október 22. 18:19

Az IBS UpSkill programja nyert a HR Best díj Toborzás kategóriájában

Első hellyel díjazta az International Business School UpSkill programját a HR Best nevű HR-szakmai díj zsűrije. Idén először adták át az elismerést az ország legnagyobb toborzási, munkaerő-piaci konferenciáján, a HR Festen. Öt kategóriában érkeztek be a nevezések számos pályázótól, melyeket két körben értékelt a szakmai zsűri.

2019. október 22. 10:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás