Az EMI után a Universal is teszteli a DRM-mentes zeneforgalmazást

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 11. 20:33

A Vivendi csoporthoz tartozó Universal Music Group, a világ legnagyobb lemezkiadója bejelentette, hogy DRM-mentes zeneforgalmazás tesztelésébe kezd az interneten.

A másolásvédelem nélkül forgalmazott előadók között olyanok lesznek, mint például Amy Winehouse, a 50 Cent és a Black Eyed Peas. A tesztelésben többek között a RealNetworks Rhapsody zeneáruháza, a Wal-Mart, az Amazon, sőt még a Google is részt vesz, érdekes viszont, hogy az abszolút piavezető, és ráadásul a Universal régi partnerének számító Apple iTunes nem. Lehet persze, hogy éppen azért, mert ők már forgalmaznak DRM-mentes zenéket az EMI-tól, így tulajdonképpen nincs szükség a külön tesztelésre.

Magáról a konstrukcióról, és konkrétan a várható árakról egyelőre nem nyilatkozott a Universal. Az iTunes Plus-on kapható másolásvédelem nélküli zenék például a szokásos 99 cent helyett 1 dollár 29 centbe kerülnek. Akárhogy is, a Universal lépésével már a két legnagyobb lemezkiadó is elmozdult a DRM-mentes zeneforgalmazás irányába, ami mindenképpen optimizmusra ad okot a jövőt illetően.

A legfontosabb különbség az, hogy a letöltött DRM fájlok esetében mindig korlátozva van, hogy milyen és hány készüléken lehet őket lejátszani, illetve átmásolni, ráadásul a szolgáltatásra való előfizetés felmondásával a zeneszámok hallgathatatlanok lesznek. Vagyis az ilyen letöltéseknél az ember tulajdonképpen funkcióban és időben is korlátozott szolgáltatást vesz meg, míg a DRM-mentes zenékkel, mint tulajdonnal, szabadon rendelkezik, kivéve persze a jogdíjfizetés nélküli eladást. Az EMI és az Apple egyébként egy kis szoftverkóddal azért megjelölte az iTunes Plus Store-ból megvásárolt digitális jogvédelem nélküli zenéket, hogy az eredetüket vissza lehessen követni a fájlban tárolt információk alapján.

Kulcsszavak: EMI zene Universal

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szolgáltatófüggetlen 5G-s tesztprojekt indul

A tesztek célja annak vizsgálata, hogyan lehet különböző környezetben – például sűrűn lakott belvárosban, vagy agrárterületen – gazdaságosan 5G hálózatot kiépíteni és működtetni, majd ezt a jövőben, amikor az 5G-alapú alkalmazások elterjedése és az adatforgalom növekedése szükségessé teszi, nagy volumenben is környezettudatos módon széles körben megvalósítani. A tapasztalatok alapján a hálózaton később különféle okos szolgáltatások is elérhetővé válnak.

2022. május 24. 09:55

Az új Internet Pro díjcsomagban a vezetékes internet mobilinternettel egészül ki

A Vodafone frissen bevezetett Internet Pro csomagjával az alap vezetékes internetszolgáltatás mellé egy kiegészítő mobiladatot tartalmazó SIM kártyát és opcionálisan Wi-Fi hotspot eszközt is vásárolhatnak az előfizetők. A korlátlan mobil adatot az ügyfelek havonta egyszer tetszőleges időpontban aktiválhatják 72 órára a My Vodafone applikáción keresztül, így, ha esetleg valami megzavarja a vezetékes szolgáltatást, az internetelérés így akkor is folyamatos marad, ha például az utcában zajló építkezés, csatornázás, áramszünet vagy a rossz időjárás miatt elmegy az otthoni internet.

2022. május 5. 12:43

5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel

A Yettel a vezetékes internetet kiváltani képes új technológia, az 5G eddigi egyik legígéretesebb üzleti modelljét és érdemi felhasználási lehetőségét hozta el a hazai lakossági piacra.

2022. május 3. 19:55

A Huawei a föld alá is elvitte az 5G-t az iparágak digitális igényei miatt

A Huawei több mint tízszeresére növelné a jelenlegi sávszélességet a hálózatok evolúciójának következő állomását jelentő 5.5G technológiával, ami másodpercenként 10 gigabit sebességű, bárhol elérhető hálózati kapcsolatot tesz majd lehetővé – mondta a vállalat elnöke a 19. Huawei Global Analyst Summit csúcstalálkozón. 

2022. április 29. 09:59

Kisvállalkozóknak segít a Telekom szolgáltatása

A kisvállalkozók többsége ritkán szakít időt a munkán kívül másra, mert úgy vélekedik, hogy személyes jelenléte nélkül megáll az üzlet – derül ki a Telekom kutatásából. A vállalat digitális megoldásokkal kívánja csökkenteni a vállalkozókra nehezedő terhelést, hogy jusson idejük más fontos dolgokra is, így például feltöltődésre, miközben az üzlet zavartalanul és hatékonyan megy tovább. 

2022. március 22. 09:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

2022. július 1. 11:16

A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

2022. június 30. 12:40

Az ESET új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára

2022. június 23. 11:24

A raktár nélküli webshopoké a jövő

2022. június 19. 13:24